DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Hamilton: Meglepően jó a viszonyunk Nicóval

A Mercedes F1-es párosának kapcsolata meglehetősen feszült volt az előző években, köszönhetően annak, hogy ők harcoltak a vb-címért, ám a brit szerint mostanra normalizálódott közöttük a helyzet.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg gyerekkoruk óta együtt versenyeztek, ráadásul a viszonyuk is közel barátinak volt nevezhető. 2013-ban aztán egymás csapattársai lettek a Mercedesnél, amely csapat egy évvel később már dominált a Formula-1-ben, a vb-címért folyó csata pedig megrontotta a két pilóta kapcsolatát. Az előző években több alkalommal is érezhető volt a feszültség a brit és a német versenyző között, a háromszoros világbajnok szerint azonban mindez már a múlté – annak ellenére, hogy néhány hete Barcelonában kiütötték egymást, Kanadában pedig szintén koccantak a startnál:

Hamilton_Rosberg_DPPI



„Jelenleg nagyon-nagyon jó a viszonyunk Nicóval. Meglepően jó, egyáltalán nem számítottam erre” – nyilatkozta Hamilton a SkySports.com hasábjain. „Úgy vélem, ez a korral járhat. Ő már családos ember, gyereke van. Talán fejlődött ennek folyamán, s én is a koromból adódóan. A tisztelet, amellyel egymáshoz szólunk, most nagyobb, mint valaha.”

„Általában csak tisztázni szoktunk dolgokat: ha valami esetleg nem tetszik nekünk, azt szemtől szembe megbeszéljünk” – folytatta a brit. „Ha problémám van, bekopogok hozzá, és megkérdezem, hogy beszélhetnénk-e négyszemközt. Sosem csináltunk ezt nyilvánosan vagy a csapat előtt. Eddig legalábbis. Egyszerűen csak azt mondjuk a másiknak: „hé, haver, ez nem igazán tetszett”. És ő is ugyanolyan gyakran mondja ezt nekem, mint én neki.”

Hamilton elmondása szerint nem is csak a versenyhétvégén szoktak beszélni egymással: „Egyik nap épp úsztam a medencében – az épületnek, amelyben lakunk Monacóban, vagy egy közös medencéje –, és szerintem meglátott a lakásából, mert lejött, leült az ugródeszkára, és amikor befejeztem a köreimet, leültünk beszélgetni húsz percre vagy fél órára, teljesen nyugodt körülmények között” – elevenített fel egy nem túl régi emléket a címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: