DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Ezek ki akarják ölni a pályák karakterét”

Félreérthetetlen kritikát fogalmazott meg versenyzőtársai felé Lewis Hamilton, miután többen is túlságosan veszélyesnek tartják a bakui pálya egyes pontjait. A brit azonban csak jót mosolyog ezen, ő élvezi a kihívásokat.

Miután a pilóták megérkeztek Azerbajdzsánba és megejtették a pályabejárást, több aggodalom is felmerült annak biztonságosságát illetően. A panaszok a bokszbejáratot és egyes kanyarokat támadták.

„Keményen dolgozunk a biztonságon, folyamatosan javítjuk a pályákat, erre eljöttünk ide, és olyan, mintha visszafelé haladtunk volna az időben, hiszen a 3-as, a 7-es és a 14-es kanyarnak egyáltalán nincs bukótere” - mondta Jenson Button, aki Nico Rosberg mellett a legtöbbet beszélt a pálya veszélyességéről.

13466445_616477691842550_2419775444313069008_n



A pilóták pénteki edzések után ültek össze Charlie Whitinggal, ahol a felvetett problémák megvitatását tervezték, Lewis Hamiton azonban egyértelműsítette, hogy nem fogja támogatni a módosításokat, szerinte ugyanis egyes riválisai túlzásba viszik a panaszkodást.

„Az az egy biztos, hogy ezek a versenyzők rengeteget nyafognak rengeteg dolog miatt. Való igaz, hogy a célegyenes nagyon huppanós, és az autó vibrálása miatt alig látjuk az 1-es kanyart, szóval elég nehéz szituáció. De hát ez része a versenyzésnek” - mondta a Sky Sportsnak nyilatkozva.

„Ám ezek a srácok azt szeretnék, hogy sima legyen, a valaha volt legsimább, amin nincsenek huppanók, nem okoz vibrációt, szóval minden karakterét ki akarják ölni ezeknek a pályáknak. Pedig ehhez éppen az tartozik hozzá, hogy huppanói vannak. Garantálhatom, hogy lesznek olyanok, akik felhozzák majd ezeket a dolgokat, én pedig majd csak ott ülök és mosolygok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: