Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 21. csütörtök
F1

Kanadai Nagydíj - Rajtrács és időjárás

Két büntetés is árnyalja a szombati időmérő edzés után kialakult rajtsorrendet a Kanadai Nagydíjon, eközben pedig szép csendben az esőfelhők is megérkeztek a pálya fölé.

13406749_1089705754409246_6872764691782462863_n

Lewis Hamilton idei negyedik, összességében pedig már 53. pole-ját szerezte az időmérőn, amikor 62 ezreddel gyorsabb kört tudott futni csapattársánál. Nico Rosberg így a második helyről rajtolhat majd, bár a német számára biztató jel lehet, hogy idén eddig mindig Hamilton elé tudott kerülni az első kanyarokban, amikor a brit indult a legjobb helyről.

A mezőny második felében Danyiil Kvjat és Marcus Ericsson is háromhelyes hátrasorolásban részesült, amit még a Monacói Nagydíj futamán elkövetett vétségeikkel gyűjtöttek be. Ericsson Sauberje pedig ezzel a legutolsó autó lesz a rajtrácson, Kevin Magnussen ugyanis nem is állhat fel oda, miután egy kört sem teljesített az időmérőn, csapatának pedig újjá kellett építenie a harmadik edzésen összetört autót. A dán így a bokszutcából vág majd neki a futamnak.

Két órával a rajt előtt pedig Carlos Sainz váltócseréjéről is megérkezett a hír, aki ezzel a 20.  pozícióba csúszott vissza.

A Kanadai Nagydíj rajtfelállása:

1 Lewis Hamilton      
  Mercedes      
      2 Nico Rosberg
        Mercedes
3 Sebastian Vettel      
  Ferrari      
      4 Daniel Ricciardo
        Red Bull-TAG Heuer
5 Max Verstappen      
  Red Bull-TAG Heuer      
      6 Kimi Raikkonen
        Ferrari
7 Valtteri Bottas      
  Williams-Mercedes      
      8 Felipe Massa
        Williams-Mercedes
9 Nico Hulkenberg      
  Force India-Mercedes    
      10 Fernando Alonso
        McLaren-Honda
11 Sergio Perez      
  Force India-Mercedes    
      12 Jenson Button
        McLaren-Honda
13 Esteban Gutierrez      
  Haas-Ferrari      
      14 Romain Grosjean
        Haas-Ferrari
15 Daniil Kvyat      
  Toro Rosso-Ferrari      
      16 Jolyon Palmer
        Renault
17 Pascal Wehrlein      
  Manor-Mercedes      
      18 Felipe Nasr
        Sauber-Ferrari
19 Rio Haryanto      
  Manor-Mercedes      
      20  Carlos Sainz
         Toro Rosso-Ferrari
21 Marcus Ericsson      
  Sauber-Ferrari      

Bokszutcai rajt: Kevin Magnussen

 

Arra pedig továbbra is esély mutatkozik, hogy Monaco után ismét nedves körülmények között zajló futamot lássunk, hiszen három és fél órával a rajt előtt csepegni kezdett az eső a montreali pálya felett, és a felhők sem verőfényes napsütést reményével kecsegtetnek.

CkwiRJ0WgAEe2Ll

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?