DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Kvjat Monacóban ismét rosszfiú volt

A Monacói Nagydíj számos balesetének egyike volt Kvjat és Magnussen incidense. Az orosz rajtbüntetést kap a következő fordulóra, de ő a dán F1-es pilótát hibáztatja.

A monte-carlói verseny folyamán Danyiil Kvjat és Kevin Magnussen autója két alkalommal ért össze, majd a Rascasse kanyarban ütköztek és megforogtak a versenyzők, miután az orosz előzést kísérelt meg a Renault pilótájával szemben. Tettét súlyosbítja, hogy a harc nem is pozícióért ment: Kvjat körét vette volna vissza, miután a futam elején elektronikai hiba folytán került hátrányba.

A stewardok a Toro Rosso versenyzőjét kiáltották ki vétkesnek, aki Marcus Ericssonhoz hasonlóan három rajthelyes hátrasorolást kap a Kanadai Nagydíjra két büntetőpont társaságában. Kvjat ezzel hét pontnál jár, miután a Szocsiban okozott Vettel-balesettel már bőven volt vaj a fején. A 21 éves pilóta azonban ennek ellenére is Magnussent hibáztatja.

„Versenyben voltunk, kétszer is erőteljesen blokkolt két kanyarral korábban, így értünk össze. Újra megpróbáltam belső íven támadni, erre teljesen blokkolt engem. A falakon nem tudok átmenni, ezért rajta kellett” – idézi a motorsport.com Kvjatot. „Ennyi volt az eset, tényleg. Két körrel korábban is volt előzésem abban a kanyarban. Ha olyan versenyzőt találsz, aki nem akar elengedni, megtörténik néha az ilyen. Nem volt veszítenivalóm, megpróbálkoztam, ő pedig szemlátomást akadályozni akart. Hogy kívülről hogyan nézett ki, azt nem tudom.”

Kvjat nem válogatta meg szavait, amikor versenyét összegezte: „Ez egy ********* **** nap volt. Úgy gondolom, jobban fel kell készülnünk az ilyen eshetőségekre, nem ragadhatunk 60 km/h-n a rajttól fogva” – utalt korai műszaki hibájára. „Megértem, hogy előfordul az ilyen, de így nem tudunk erős pontokat gyűjteni. Meg lett volna rá a lehetőségünk, de nem voltunk elég fegyelmezettek. Alig várom, hogy Kanadában legyek, mert ma kicsit tanácstalan vagyok, az pedig rossz érzés. Fájdalmas már a rajt előtt elveszíteni a versenyt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: