Több szempontból is különleges volt az immár kanyarneveket viselő Hungaroringen rendezett első szabadedzés, hiszen nemcsak több fiatal (helyenként nem annyira fiatal) tehetség kapott lehetőséget, hanem egyúttal először csodálhattuk meg a pályán az új, teljesen átalakított Aston Martint.
A csapatok közel fele Magyarországon pipálta ki a fiatalok számára kötelezően teljesítendő négy első szabadedzés egyikét: a McLarenbe Piastri helyett Fornaroli, a Mercedesbe Antonelli helyett Vesti, az Alpine-ba Gasly helyett Aron, a Cadillacbe Bottas helyett Herta, a Haasba pedig Bearman helyett Hirakawa ülhetett be.

A juniorversenyzők szépen tették a dolgukat, nem úgy a nap másik főszereplője, a teljesen megújult Aston Martin. A hétvége első piros zászlóját ugyanis azért kellett beinteni, mert a számos új alkatrész egyike, a hátsó felfüggesztés meghibásodott Stroll autóján, és csak a kanadai remek reakcióján múlott, hogy nem törte össze az AMR26B-t.
Ami az élmezőnyt illeti: ahogy az első edzéseken lenni szokott, a köridők folyamatosan javultak, hol Leclerc, hol Russell, hol Verstappen állt élen, majd a monacói visszatért az élre a piros zászlót megelőzően. Az utolsó negyed órára egyre többeknél kerültek elő a lágy keverékek, különös érdeklődéssel figyelhettük, mire megy Alonso az egyetlen egyben maradt Aston Martinnal.

A spanyol a középmezőnyben versenyképesnek tűnő kört futott, s bár ez még csak az első edzés volt, az eddig látottak alapján abban reménykedhetnek Sillverstone-ban, hogy az eddigi hátrányuk csökkenni fog – csak maradjon egyben az autó… Végül az első edzés tanulságai között azt is ki kell emelni, hogy a várakozásoknak megfelelően a 2026-os autók sokkal „egészségesebb” látványt nyújtottak, mint a legtöbb helyszínen.
A leggyorsabbnak végül Charles Leclerc bizonyult az edzésen, megelőzve Max Verstappent és Lewis Hamiltont, a legtöbb kört Bortoleto teljesítette, míg a juniorok közül Vesti érte el a legjobb időt.
Az F1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésének végeredménye
| 1. | Charles Leclerc | Ferrari | 1:19.075 | 19 | |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull–Red Bull Ford | 1:19.559 | +0.484 | 25 |
| 3. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1:19.618 | +0.543 | 23 |
| 4. | Isack Hadjar | Red Bull–Red Bull Ford | 1:19.997 | +0.922 | 25 |
| 5. | George Russell | Mercedes | 1:20.066 | +0.991 | 21 |
| 6. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1:20.360 | +1.285 | 30 |
| 7. | Frederik Vesti | Mercedes | 1:20.467 | +1.392 | 24 |
| 8. | Nico Hülkenberg | Audi | 1:20.623 | +1.548 | 29 |
| 9. | Arvid Lindblad | Racing Bulls–Red Bull Ford | 1:20.760 | +1.685 | 28 |
| 10. | Liam Lawson | Racing Bulls–Red Bull Ford | 1:20.866 | +1.791 | 28 |
| 11. | Lando Norris | McLaren–Mercedes | 1:21.024 | +1.949 | 26 |
| 12. | Esteban Ocon | Haas–Ferrari | 1:21.051 | +1.976 | 24 |
| 13. | Fernando Alonso | Aston Martin–Honda | 1:21.550 | +2.475 | 20 |
| 14. | Pierre Gasly | Alpine–Mercedes | 1:21.704 | +2.629 | 29 |
| 15. | Alexander Albon | Williams–Mercedes | 1:21.819 | +2.744 | 28 |
| 16. | Leonardo Fornaroli | McLaren–Mercedes | 1:21.890 | +2.815 | 29 |
| 17. | Ryo Hirakawa | Haas–Ferrari | 1:22.001 | +2.926 | 25 |
| 18. | Sergio Perez | Cadillac–Ferrari | 1:22.089 | +3.014 | 22 |
| 19. | Paul Aron | Alpine–Mercedes | 1:22.168 | +3.093 | 28 |
| 20. | Colton Herta | Cadillac–Ferrari | 1:23.118 | +4.043 | 28 |
| 21. | Lance Stroll | Aston Martin–Honda | 1:23.471 | +4.396 | 11 |
| 22. | Carlos Sainz | Williams–Mercedes | 1:23.734 | +4.659 | 23 |