DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Kimi: Egyszerűen gyatra hétvége volt

A finn F1-es pilótának nincs sok mondanivalója a versenyről: csak korai kiesésének körülményeit magyarázhatta meg. Csapattársa, Sebastian Vettel úgy véli, Massa miatt bukta el a győzelmet.

Váltócsere miatti büntetése után csak a 11. helyről kezdhette meg a Monacói Nagydíjat Kimi Raikkönen – a verseny előtt még a világbajnokság második helyezettje –, a Ferrari versenyzője azonban mindössze négy körig tartott ki, miután a biztonsági autó kiállt a mezőny előtt: a hajtűkanyarban eltörte első szárnyát, ráadásul kis híján a falba vezette Romain Grosjeant is, aki nem örült korábbi csapattársa akciójának. Raikkönen ezután az autó alá gyűrt szárnnyal teljesített fél kört, mígnem a sikánnál félreállt – vizsgálták is a stewardok emiatt, de nem kapott büntetést.

„Nincs sok minden, amiről beszélhetnék, egyszerűen ez egy nagyon gyatra hétvége volt” – idézi a crash.net a Ferrari pilótáját, aki a szezonnyitó után nullázott újra. „Nagyon alacsony volt a tapadási szint, legalábbis számomra, ezért nagyon lassan vezettem. A hátsók blokkoltak a kanyarba menet, miközben lefelé akartam váltani, és nem tudtam lelassítani. A szárny letört, beszorult az autó alá, így meg kellett állnunk.”



A Grosjeannal való incidensre és késői félreállására így emlékezett vissza: „Nyilvánvaló, hogy nem voltam tisztában vele, ő is ott van. Megpróbáltam teljesíteni a kanyart, de a szárny miatt az autó alatt nem tudtam. Megmondták, hogy a szárny beszorult, ezért meg kell állnom, de az alagútban voltam, mikor szóltak, ott mégsem parkolhattam le. Amint lehetőségem volt rá, a sikánban, eleget tettem a kérésnek.”

A csapattárs, Sebastian Vettel negyedik hellyel távozott Monacóból, utólag visszatekintve azonban úgy gondolja, a győzelemért is harcolhatott volna.

„Úgy gondolom, az első, agresszív kiállás a megfelelő döntés volt, de utat kellett volna találnom Felipe mellett, ami nem sikerült. Ez megvetette a lendületünket, és ez az oka, hogy belekerültünk a darálóba. Ha túljutok Felipén, akkor az első két helyre fókuszálhattunk volna ahelyett, hogy a dobogóért aggódunk. Ekkor veszítettük el a versenyt, az autó ugyanis elegendő lett volna arra, hogy jobb helyen végezzünk” – mondta a német, aki ezek után is reménykedett abban, hogy Hamilton és Ricciardo kiáll előle: „A lágy gumi gyorsabb volt a végén, fokozatosan faragtuk le a hátrányt az éllovasokhoz képest, de nem volt esélyünk megfogni őket, hacsak nem állnak ki még egyszer. Sajnos nem tették.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: