DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Két defektet hozott a péntek 13 a Renault-nak

A Renault F1-es pilótái közül egyedül Kevin Magnussen nem kapott defektet, Esteban Oconnak az első edzésen, Jolyon Palmernek pedig a másodikon durrant ki a gumija a pénteki napon.

Nem úgy alakultak a francia gárda számára a Spanyol Nagydíj első gyakorlásai, ahogy azt eltervezték. A Renault-nál debütáló Esteban Ocon mellett Jolyon Palmer sem tudott sok kört megtenni, mivel mindkettejüket defekt hátráltatta. Elégedett egyedül Kevin Magnussen lehet, aki egy edzésen többet ment, mint a másik kettő kollégája, de az első tíz közé ő sem tudott beférkőzni.

A debütáló francia így kezdte nyilatkozatát: „Nagyon vártam már, hogy az R.S.16 kormánya mögé ülhessek, így sajnos péntek 13 nem tett jót sem a csapatnak, sem nekem. Csak rövid ideig lehettem az autóban, így nem tudtam mért kört futni, azaz túl korai lenne a gondolataimat megosztani az autóról. Nem volt rá lehetőségem, hogy a határokat feszegessem.”

 16.05.13. renault_magnussen



Ocon a problémákról is szót ejtett: „A csapat láthatta, hogy a gumik veszítenek a nyomásból, így berendeltek. Benn vártam a bokszban, de amikor ismét kijöttem, a töltéssel volt probléma. Alig várom, hogy kedden ismét egész napra autóba ülhessek.”

Magnussen volt a legszerencsésebb a francia alakulat pilótái közül: „Nagyon alacsonynak éreztem a tapadási szintet reggel, de aztán a dolgok javultak a nap további részében. Úgy néz ki, a szerencsés oldalán voltam a garázsnak ma, és remélem, hogy ez így marad a hétvége hátralévő részében is. Kaptunk egy ötletet, merre is menjünk tovább, azt hiszem a tempónk valahol ott van, ahová vártuk.”

Palmer sem lehet boldog a Spanyol Nagydíj első napjával: „Ez elég nagy balszerencse volt. Nem tudjuk, mi okozta a defektet, és elég frusztráló volt, hogy sok időt veszítettünk emiatt. Azt hittük, hogy nem leszünk képesek újra kimenni a pályára, miután az autót rendbe hozta a csapatom. Nagyszerű munkát végeztek a fiúk, ki tudták javítani a sérülést, és ennek köszönhetően tudtam még az edzés végén pár kört menni. Szerencsére a spanyol pályát nagyon jól ismerem, így nagyon várom a mozgalmas holnapi napunkat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: