DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton és Rosberg, a páratlan páros - Statisztikák Szocsiból

Mit adott a Ferrarinak már másodszor Kimi Raikkönen, mikor esett ki utoljára baleset következtében Sebastian Vettel és hányadik versenyüket futották valójában a Force India pilótái? Az Orosz Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül.

Nico Rosberg tovább mászott felfelé a rekordlistákon Szocsiban, amikor zsinórban immár hetedik futamgyőzelmét szerezte, ez pedig olyan tett, amire előtte csak hárman voltak képesek az F1-ben: Alberto Ascari 1952-53 között, Michael Schumacher 2004-ben, illetve a kilenc egymást követő elsőségig meg sem álló Sebastian Vettel 2013-ban. Ismerve autója erőfölényét, Rosbergnek reális esélye van Vettelt is beérni, ehhez már csak Barcelonában és Monacóban kellene nyernie.

De nem csak egyénileg, hanem csapatként is a győzelmi sorozat rekordjának küszöbén jár a Mercedes. Az istálló a tavalyi Japán Nagydíjtól kezdve immár egyhuzamban 10 győzelemnél jár, és ha a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjat is megnyerik, beállítják a McLaren 1988-as rekordját, rajtuk kívül ugyanis zsinórban 11 versenyen még soha egy csapat sem volt verhetetlen.

Dppi_00116003_393



A kettős győzelmeket illetően pedig már Szocsiban új rekord született, Rosberg és Lewis Hamilton ugyanis eddig összesen 25 alkalommal végeztek már az első két helyen valamilyen sorrendben, ezzel pedig immár ők a dobogó felső két fokán legsűrűbben osztozkodó páros, Michael Schumacher és Rubens Barrichello 24 darab 1-2-jét adva át a múltnak.

Rosberg karrierje során első alkalommal grand slamet is elért, azaz tökéletes hétvégét futva a pole-t, a leggyorsabb kört és a győzelmet is megszerezte, miközben minden egyes kör végén is ő állt az élen. A jelenlegi mezőnyből Alonso 1, Hamilton 2, Vettel 4 grand slammel rendelkezik, a rekordot pedig Jim Clark tartja 8 hibátlan hétvégével.

A Mercedes 57. pole-jával beérte a Red Bull ezen ranglista ötödik helyén, győzelmek terén pedig már csak eggyel vannak elmaradva az energiaitalosok mögött.

A Ferrari Kimi Raikkönen révén 700. F1-es dobogójának örülhetett Szocsiban. Természetesen ők az elsők, akik ezt elérték - a ranglista második helyén álló McLaren 485 pódiumot számlál. Érdekes, hogy a Ferrari 600. dobogóját is Raikkönen szerezte Felipe Massával közösen, amikor a 2007-es Kínai Nagydíjon mindketten az első három között végeztek. Ez egyébként még csak a második alkalom volt, hogy a maranellóiak nem kettős dobogóval ünnepelték valamelyik jubileumot. A másik ilyen a 300. volt, ami Michele Alboreto nevéhez fűződik az 1985-ös Német Nagydíjról.

Dppi_00116004_664

Raikkönent mellesleg szokatlan körülmények fogadták a dobogón, hiszen a 2013-as Koreai Nagydíj óta először végzett az első három között olyan versenyen, amelynek díjátadóját nappal tartották.

A finn pedig továbbra is azon dolgozik, hogy csapattársa ne tudja őt megelőzni az összes F1-es dobogók számában. Vettel tavaly Interlagos óta már háromszor egyenlített vele, de aztán a következő futamon Raikkönen ismét ellépett eggyel - jelenleg 82-81-re állnak a pódiumok gyűjtésében.

Sebastian Vettellel a 2008-as Brit Nagydíj óta először fordult elő, hogy egy futamon elrajtolt, de már az első kört sem tudta befejezni (a 2011-es abu dhabi defektje után még visszatért a bokszba és áthaladt a célvonalon). A németnek pedig egy másik hosszú sorozata is megszakadt, hiszen a 2010-es Török Nagydíj óta először esett ki egy versenyről baleset következtében.

A McLaren még csak másodszor zárt egy versenyt kettős pontszerzéssel azóta, hogy újraegyesültek a Hondával. Most Szocsiban Alonso és Button is egy hellyel végeztek hátrébb, mint tavaly a Hungaroringen.

ChTmFAaWMAAgbGb

Nico Hülkenberg tavaly és idén is már az első körben kiesett Szocsiban. Adrian Sutil volt a legutóbbi versenyző, aki két egymást követő évben sem vészelte át az első kört ugyanazon a pályán, ő 2013-ban és 2014-ben Austinban járt így.

A Force India a hétvégén egy lendülettel megünnepelte Hülkenberg és Sergio Perez 100. F1-es futamát is, valójában azonban egyikük sem érte még ezt el, és olyan mutatót is nehéz találni, amely szerint ők ketten egyformán állnának. Mindkettőjükkel kétszer előfordult, hogy nem tudtak elrajtolni egy adott versenyen, Perez ráadásul 2011-ben monacói balesete után a Kanadai Nagydíjat ki is hagyta, így eddig a német és a mexikói pilóta sorrendben 98 és 97 futamon vettek részt.

2011-es visszatérése óta azonban tényleg 100. versenyét ünnepelte a Pirelli - ők természetesen egy futamot sem hagyhattak ki!

A visszatérő gyári Renault idén először lett pontszerző, Kevin Magnussen 7. helyezése pedig a legjobb eredményük azóta, hogy 2011-ben, amikor a csapat utoljára ezen a néven szerepelt, Vitalij Petrov Montrealban ötödikként futott be.

Először rendeztek Formula-1-es futamot május 1-jén a tragikus 1994-es imolai hétvége óta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: