DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Renault szívesen „hazacsábítaná” Alonsót

Az F1-be gyári csapatként visszatérő Renault a Magnussen-Palmer kettőssel kezdi meg szereplését idén, de hosszabb távon szívesen látnának egy nagy nevet a csapatnál – talán egy régi ismerőst?

A Renault párizsi bemutatóján a sajtó munkatársainak lehetősége volt kérdéseket feltenni a gyár vezetőségének, így többek közt Carlos Ghosn vezérigazgatónak is, akitől nem oly meglepő módon azt is megkérdezték, hogy szeretné-e újra, immár harmadszor a franciák gyári alakulatában tudni Fernando Alonsót, aki 2005-ben és 2006-ban világbajnok lett a Renault-val, 2008-ban pedig a gyári csapat mindmáig utolsó futamgyőzelmét szerezte.

alonso_2006_2



„Hogy szeretném-e leigazolni Alonsót? Hát persze!” – felelte az AS kérdésére Ghosn, majd így folytatta: „Egyértelmű, hogy szeretném, csakhogy ez nem rajtam múlik. A döntés meghozatala a csapat felelőssége, én pedig támogatom őket. Az F1-ben töltött éveink során sok barátra tettem szert, számos tehetséges pilótával találkoztam, akik közül Fernando az egyik legjobb. Egyértelműen az egyik legjobb mai F1-es pilóta.”

Ghosn szavai arra utalnak, amit egyébként is sejteni lehetett: a Renault valószínűleg nem a Palmer-Magnussen párossal képzeli el a jövőt hosszabb távon. Azt egyelőre nem is lehet tudni, hogy a két pilótának meddig szól a szerződése – ezt Magnussen a dán TV3 kifejezett kérdésére sem árulta el. „Nem tudom, beszélhetek-e egyáltalán az évek számáról. Örülök, hogy van szerződésem, és itt lehetek az idén. Ezt követően viszont még minden nyitott.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: