DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Bemutatkozott a 2016-os Renault

Szerdán megtartotta bemutatóját Párizsban a Formula-1-be gyári csapattal visszatérő francia cég. Ezt az autót vezeti Kevin Magnussen és Jolyon Palmer a szezon során.

Február 3-án, Párizsban került sor a Renault nagy csapatbemutatójára, amely a Lotus helyét elfoglalva 2016-ban visszatér a királykategóriába – a két egyéni és két konstruktőri bajnoki címmel rendelkező istálló utoljára 2010-ben volt jelen gyári formációként.

Dppi_07216004_023



 

A bemutatót megelőzően sok hír reppent fel a versenyzői felállással kapcsolatban: bár Jolyon Palmer és Pastor Maldonado szerződést örökölt a Lotustól, a Renault úgy döntött, nem tartja meg utóbbi pilótát, és a Formula-1-ben egy szezont már lehúzó, 2014-ben McLaren-Mercedesnél szereplő Kevin Magnussenre cseréli. Nem túl nagy meglepetésre a csapatbemutatón ők tűntek fel, és arra is fény derült, hogy a tartalékversenyző pozícióját a tavaly még Mercedesnél mozgó Esteban Ocon kapja meg.

Bemutatkozott a csapat vezetősége is, amely ugyancsak körvonalazódott már a pletykák alapján: Cyril Abiteboul tölti be az ügyvezető igazgató, Frederic Vasseur a versenyigazgató posztját, míg Bob Bell a műszaki igazgató titulását kapja – ő hasonló szerepet töltött be a 2005-2006-os bajnoki idényekben.

Az enstone-i F1-es bázison is bemutattak egy autót

Magnussen, Palmer és Ocon rántották le a leplet az istálló új autójáról – pontosabban festéséről – amely meglepően sok fekete színt tartalmaz, de Jerome Stoll, a Renault Sport elnöke utalást tett arra, a szezonnyitón talán változik a színek aránya, „de az elegancia marad”.

A csapat hivatalos elnevezése Renault Sport Formula 1 Team lesz, az autó pedig az RS16 elnevezést kapta. A szponzorok között kiemelt helyen találjuk az Infinitit, továbbá a csapat támogatója lesz a Microsoft Dynamics, Total, Genii (a Lotus eddigi talajdonosa). Magnussen szponzoraként a Jack Jones érkezik. A Renault újraindítja eredményes versenyzői akadémiáját is, amelynek célja F1-es pilóták kinevelése lesz.

Renault_75310_global_en_resize_cut

Renault_75309_global_en_resize_cut

Renault_75308_global_en_resize_cut

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: