DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Toto Wolff: Susie boldogult volna az F1-ben

Az előző szezon végén bejelentette visszavonulását Susie Wolff, aki pilótanőként a legközelebb került a Formula-1-hez. Befolyásos férje szerint megérdemelte volna a szereplést.

Susie Wolff az a női versenyző, aki az elmúlt jó pár év során a legközelebb került az F1-hez: négy évvel ezelőtt csatlakozott a Williamshez fejlesztőpilótaként, 2014-ben és tavaly pedig több pénteki szabadedzésen autóba ült a grove-i istállónál. A végcéljához, azaz egy Formula-1-es üléshez vezető következő lépés helyett azonban a 33 éves skót pilóta úgy döntött, a szezon végén visszavonul a motorsporttól.



A versenyzőnő férje az a Toto Wolff, aki a Mercedes egyik csapatvezetőjeként és társtulajdonosaként ténykedik – a házaspár bekerült Svájc leggazdagabbjai közé. Toto úgy véli, felesége megérdemelte volna a királykategóriába jutást:

„Férjként sajnálom, hogy nem kapta meg az esélyt, mivel meggyőződésem, hogy alkalmas lenne egy középmezőnybeli csapathoz” – idézi a GMM az osztrákot. „Az F1-es világ részeként pedig azt mondhatom, jót tett volna a sportnak egy női résztvevő, mivel még a média azon része is foglalkozott volna velünk, amelynek egyébként semmi köze a versenyzéshez. Tehát nagy lehetőséget buktunk el. De ami együtt, családként illet minket, nem tapasztaltam semmiféle különbséget azóta, hogy meghozta döntését. Békében van magával, egy dolgot pedig elmondhatok: a nők sokkal szívósabbak a férfiaknál.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: