DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Renault „átvette a kulcsokat” a Lotustól

Bár a bejelentés már pár hete megtörtént, hivatalosan csak most zárult le a Lotus felvásárlása a Renault által. A csapat adósságait is rendezték, így immár teljesen 2016-ra fordíthatják figyelmüket.

Hónapokon át nyúló egyezkedése és találgatások után végül december elején jelentette be a Renault, hogy tényleg megveszi a Lotust, ezzel mentőövet dobva a pénzügyileg küszködő csapatnak, ám egyúttal el is tűntetve az F1-ből a 2010 óta ismét közszájon forgó „Lotus” nevet.

Ám azt már a bejelentés napján is közölték az illetékesek, hogy az adásvétellel kapcsolatos papírmunka még nem fejeződött be, emellett pedig a csapat által felhalmozott adósságokat is rendezni kellett, amelynek bírósági tárgyalásai is hosszú ideje húzódtak.

Dppi_00115020_603



Épp egy ilyen meghallgatáson, a brit Legfelsőbb Bíróságon árulták el a Renault ügyvédei, hogy a csapat átvétele immár befejezettnek tekinthető. „Lezárult a részvények megvásárlásának folyamata. Úgy is mondhatjuk, hogy immár megkaptuk a kulcsokat” - idézi az egyik ügyvédet a Reuters.

Egyúttal az adósságokat is rendezték, így Enstone-ban végleg fátylat boríthatnak a bizonytalanságokkal teli 2015-re. A jövő évi autó építése persze a Renault segítségével már jóval az üzlet nyélbe ütése előtt megkezdődött, de még így is jó pár elrendeznivalója maradt a csapatnak. Ígéretük szerint február folyamán fognak bejelentést tenni az új vezetőségről, a szponzorokról és a versenyzőkről is - ami azt jelenti, hogy Pastor Maldonado és Jolyon Palmer a Lotusszal megkötött szerződésük ellenére sem feltétlenül érezhetik magukat biztonságban.

A változások jövő év eleji bejelentéséig két ideiglenes vezetőt állított a csapat élére a Renault. Ennek értelmében a következő egy-két hónapban Jerome Stoll lesz a csapat elnöke, a korábban a Caterhamet is irányító Cyril Abiteboul pedig az ügyvezető igazgatója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: