DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ferrari: Ennek nem volt sok értelme

Haszontalan napon van túl az F1-es mezőny – így érzi Kimi Raikkönen, miután az Orosz Nagydíj első szabadedzésén egy különös malőr, a másodikon pedig az eső húzta keresztül számításaikat.

Az Orosz Nagydíj pénteki napja finoman szólva sem úgy alakult, mint azt a csapatok tervezték, hiszen az első szabadedzést egy különös probléma miatt le kellett rövidíteni, míg a másodikat az eső tette haszontalanná – mindössze nyolcan teljesítettek gyors kört. Kimi Raikkönen nem volt köztük, s a finn úgy érzi, nehéz is lenne megmondani, harcban lehet-e az első sorért: „Egyértelmű, hogy ma semmi sem derült ki, majd holnap meglátjuk. Szerintem rendben leszünk, majd meglátjuk, meddig juthatunk.”

Raikkönen hangsúlyozta, hogy a délelőtti malőr értéktelenné tette az első szabadedzést: „Sajnálatos módon a mai egyetlen száraz etapot haszontalanná tette, hogy fel kellett mosni a pályát. De mit is tehetnénk? Ez van. Persze ez nem ideális, de mindenkit egyformán érint a dolog, még mindig jobb, hogy edzésen történt. Furcsa egy nap volt ez, hiszen semmi nem derült ki, szóval majd holnap próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségekből.”

A finn csapattársa, a négyszeres bajnok Vettel Raikkönennel ellentétben a második edzésen is megtett pár kört – szám szerint nyolcat. A német így nyilatkozott a péntekről: „Pár dolog kiderült, de semmi olyasmi, ami hasznos lenne a hétvége hátralévő részére. Az első benyomásaim jók az autóról, de ennél többet nem igen tudok mondani, hiszen nem sok időt töltöttünk a pályán. Délelőtt kevesebbet vezethettünk a tervezettnél, mivel a pályák egyes részeit dízel-üzemanyag öntötte el, és sokáig tartott a takarítás.”

vettel_szocsi_cs



„Délután aztán elkezdett esni, de a feltételezések szerint holnap és vasárnap száraz idő lesz. Ezek után nem lesz egyszerű felvenni a ritmust, hiszen a pálya holnap olyan lesz... mint tegnap volt. Zöld és gyenge tapadású, hiszen általában pénteken valamennyire felgumizzuk, de ma erre nem volt lehetőség.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: