DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo: Nem bánom, ami Rosberggel történt

A Red Bull ausztráljának tevékeny szerepe volt abban, hogy az F1-es Magyar Nagydíjon nem végzett Mercedes-pilóta a dobogón: Nico Rosberggel ütközött, az incidenst versenybalesetnek nyilvánították.

Megoszlanak a vélemények arról, melyik versenyző hibázott a futam utolsó köreiben, az első kanyarban történt balesetnél. Daniel Ricciardo messziről vetődött be Rosberg mellé, emiatt rövid időre elé került, de a kanyart túl szélesen vette. Mikor a kijáraton besorolni készült a német Mercedese mögé, első szárnya és Rosberg hátsó kereke összeértek. A bajnokság második helyezettje defektet kapott, a futamot csak nyolcadikként fejezte be, Ricciardónak is szárnyat kellett cserélnie, de ő beért a harmadik helyre. A versenybíróság egyiküket sem büntette.

„A körök ketyegtek, nekem pedig meg kellett próbálkoznom valamivel. Jól sikerült kigyorsítanom az utolsó kanyarból, és azt gondoltam: ebben a körben megpróbálom, nem számít semmi. És megpróbáltam” – idézi a crash.net Ricciardo verseny utáni szavait. „Őszintén szólva a manőver egészen biztos késői volt, de tisztán alakult egészen a csúcspontig.”



„Nem volt vele gond, Nico látta, hogy közeledek, és helyet hagyott nekem a bejáraton, aztán épphogy a kijáraton is. Nem tudom, hogyan történt pontosan, de arra emlékszem, hogy keresztezte az utam, miközben visszajött, és egyszerűen nem maradt nekem hely. Lehet, hogy azt gondolta, már nem vagyok ott, de összeértünk, ő pedig defektet kapott, nekem az első szárnyam sérült. Kiálltunk újért, és szerencsére még így is a dobogón végeztem.”

Ricciardo elismerte: mikor az élen álló Rosberghez és Vettelhez közelített lágy gumikon a verseny záró szakaszában, hasonló módon megszerzett tavalyi győzelmének emlékei sejlettek fel. „Sok mindenről vegyesek az érzéseim egyelőre. Először is, egyértelműen hálás vagyok, hogy a dobogón végeztem. Hosszú év volt, és nehéz. Hirtelen mindkét autónkat a dobogón találni egészen szürreális.”

„Tudom, hogy beérhettem volna a harmadik hellyel, és elfogadhattam volna. De tisztában voltam vele, hogy megvan a tempóm Sebhez és Nicóhoz képest, akik a közepes abroncson voltak, és ott a lehetőségem, hogy csináljak valamit. Szinte deja vu volt, akár a tavalyi verseny vége. Úgy éreztem, hogy esélyünk van nyerni. Megpróbáltam, kissé kár, hogyan végződött végül. Ugyanakkor semmit nem bánok meg, amit a pályán tettem ma. Úgy érzem, hogy nehéz, de erős szívvel vezettem” – fogalmazott a szezonja első dobogóját szerző ausztrál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: