DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton az élre kísérletezte magát

A Mercedes saját bevallása szerint kísérletezett a beállításokkal, így futotta meg Lewis Hamilton az F1-es tesztnap leggyorsabb idejét. Rengeteg ment a Force India, ismét baj volt a McLarennel.

Lewis Hamilton érte el a leggyorsabb időt a barcelonai teszt hetedik, utolsó előtti napján, azt követően, hogy hosszú órákon át a bokszban tartózkodott. Bő másfél órával a délelőtti program vége előtt tért vissza csapatához a világbajnoki címvédő, ahol ezt követően saját elmondásuk szerint egy új, kísérleti beállítást alkalmaztak a Mercedesen.

Hamilton végül majd két órával az ebédszünet végét követően tért vissza a pályára, s hamarosan megfutotta a nap legjobb idejét – használt lágy keverékkel. Csak emlékeztetőül: a 2-3. legjobb Massa és Raikkönen új szuperlágyakon teljesítették leggyorsabb körüket. Utóbbiak délután hosszú etapokat futottak, a Ferrari versenyzője teljesítette idei első versenyszimulációját is.

A Red Bull szintén a hosszú menetekre koncentrált, Daniel Ricciardo egész nap a közepes keverékeken futott, így ő lett ma a leglassabb – persze ez érthető is, hiszen egyáltalán nem teljesített időmérő-szimulációt ma az ausztrál versenyző. Ő végül 128 körig jutott, de ez ma csak a „középmezőnyhöz” volt elegendő ebben a tekintetben, hiszen nagyon szorgalmas volt a mezőny, egyedül a kísérletező Mercedes, és az olajszivárgással küzdő McLaren nem jutott 100 fölé.

A Force India versenyzője, Nico Hülkenberg futotta ma a legtöbb kört, összesen 158-at, így másfél nap alatt 235-ig jutott az új VJM08-as. A szombati nap két piros zászlót hozott, mindkettő az utolsó egy órában történt: Marcus Ericsson és Carlos Sainz állt meg a pályán, mindketten a hármas kanyarban, utóbbi mindössze percekkel a leintés előtt.

A tesztnap végeredménye:

  Pilóta Csapat Motor Idő Hátrány Kör
1. Hamilton Mercedes Mercedes 1:23.022   76
2. Massa Williams Mercedes 1:23.262 +0.240 102
3. Raikkönen Ferrari Ferrari 1:23.276 +0.254 136
4. Sainz Toro Rosso Renault 1:24.191 +1.169 132
5. Grosjean Lotus Mercedes 1:24.200 +1.178 116
6. Ericsson Sauber Ferrari 1:24.477 +1.455 123
7. Hülkenberg Force India Mercedes 1:24.939 +1.917 158
8. Magnussen McLaren Honda 1:25.225 +2.203 39
9. Ricciardo Red Bull Renault 1:25.742 +2.720 128
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: