DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

A Lotusnál az autó megbízhatóságát dicsérik

Romain Grosjean mai napja nem a szuperlágyon villantott figyelemreméltó körökről szólt, annál több beállítást sikerült kipróbálnia a műszaki hiba nélkül futó E23-mal.

A múlt heti barcelonai remeklés után – abszolút legjobb kör szuperlágy gumikon – Romain Grosjean szerényebben nyitott az utolsó gyakorlás csütörtöki napján, csupán az ötödik időt futotta meg, annak ellenére, hogy az előtte végző Lewis Hamilton és Danyiil Kvjat is közepes keveréket használt, míg ő lágyat. 75 körénél is csak ketten értek el kevesebbet, igaz, ki kell emelni, a francia elsősorban az első felfüggesztés geometriájával volt elfoglalva.



„Sok különböző beállítást próbáltunk ki ma, sokszor visszatértünk a garázsba, hogy más-más dolgokat változtassunk meg, ami mind a tesztelés része” – magyarázta Grosjean, hogyan zajlott le ez a folyamat. „Az autó megbízható volt ismét, és szép mennyiségű munkát végeztünk el, habár a körök száma nem olyan magas, mint más napokon. Ez is mind a tanulási folyamat része a tesztelésen.”

„Várom, hogy az autó további előrelépéseit figyelhessen meg holnap, aztán szombaton magam is visszatérhessek a pályára” – mondta a francia, aki pénteken Pastor Maldonado gondos kezeire bízza az E23-at.

Alan Permane pálya menti feladatokért felelős igazgató kiemelte, mérnöki szemmel eredményes napot zártak, és elégedett a Mercedes-motoros autó megbízhatóságával is. Hozzátette még azt, hol veszítettek időt: „A pálya egy darabig nedves volt, ezért tartózkodtunk, hogy túl sokat legyünk kint olyan körülmények között. Nem hoz sok eredményt, ha ilyenkor a pályán vagyunk tesztelési célzattal” – magyarázta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: