DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A McLaren nem a Honda alkatrészét használja

Úgy döntöttek a wokingi F1-es csapatnál, hogy a múlt héten többször meghibásodó MGU-K-egységet a sajátjukra cserélik, amíg a japánok házon belül meg nem oldják a problémát.

Egy nap sem telt el úgy Barcelonában, hogy a csapat ne került volna szembe az MGU-K problémájával: Button csütörtökön kényszerből maradt a bokszban, emiatt Alonso csak limitált programot futhatott pénteken, szombaton az új egységgel ismét problémák adódtak, a vasárnapi futást pedig a spanyol pilóta balesete szakította félbe és tett pontot a kínkeserves gyakorlás végére.



Ezért a McLarennél a tettek mezejére léptek: a csapat házon belül fejlesztett eszközt fog használni az utolsó kollektív teszten, ezalatt a Hondának pedig két hete lesz arra, hogy elfogadható és megbízható egységet fejlesszen ki Melbourne-re, melyet nagy valószínűséggel csak az első ausztrál szabadedzésen fognak használni.

Az MGU-K problémája nem a Hondát sújtja elsőként, egy évvel ezelőtt szinte minden gyártó szembesült ezzel, amikor először próbálgatták V6-os motorral felszerelt autóikat. Az Autosportnak úgy nyilatkoztak korábban, hogy az itt felmerülő gondokra nincs gyors megoldás. A portál azt is hozzáteszi, hogy értesüléseik szerint a többször is meghibásodó tömítés lesz az, melyet integrálnak a Honda energia-visszanyerő rendszerébe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: