DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Mercedes: Még mindig ugyanott szenvedünk

Az Ezüst Nyilak vezető F1-es pályamérnöke egyértelműen beazonosította a W15-ös gyenge pontját, amelyen javítani akarnak a jövő évi autóval.

Bár a nyári szünetet megelőző futamokon sokszor tűnt akár az etalonnak is a Formula-1-ben a Mercedes, amely az Osztrák és Belga Nagydíjak között négyből három versenyt megnyertek, azóta azonban újra visszacsúsztak egyértelműen a McLaren, a Ferrari és a Red Bull mögé.

Mivel a konstruktőri világbajnokságban a negyedik hely már szinte garantált az istálló számára, a Mercedesnél leginkább arra koncentrálnak, hogy beazonosítsák és orvosolják a fő problémáikat a 2025-ös F1-es versenygépen. Andrew Shovlin szerint pedig egyértelmű, mi a fő gyenge pontja a W15-ösnek:

f1-mercedes-2024-1



„Ahol rendszeresen gyengék vagyunk, azok a lassú kanyarok, különösen azokban, ahol az egyik kanyar a másikat követi” – magyarázta a Mercedes vezető pályamérnöke a csapat szokásos verseny utáni videójában a Sao Pauló-i Nagydíjat követően. „Ott sokat fordul az autó, és ez az a gyengeség, amin dolgoznunk kell.”

„Nem számítottunk rá, hogy ez a fejlesztési csomag javítani fog rajta” – utalt az Austinban bevetett újításokra Shovlin. „Csak annyit vártunk, hogy javítsa az autó alapteljesítményét. Az alapján, amit látunk, biztosak vagyunk benne, hogy azt csinálja, amit vártunk.”

„Ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy van néhány alapvető dolog, amelyeket meg kell értenünk ezen az autón, hogy a W16-oson meg is oldhassuk őket, és jelenleg is rendkívül elfoglaltak vagyunk ezzel, és remélhetőleg a tél során a megfelelő változtatásokat fogjuk végrehajtani, hogy jövőre már ne küszködjünk ezekkel a gyengeségekkel.”

f1-mercedes-2024-2

„A tanulás szempontjából a legfontosabb, hogy még mindig ugyanazokban a kanyarokban vagyunk gyengék. Ezek az egymásba fűződő lassú kanyarok, általában ott csetlünk-botlunk. A fő fókusz a hátralévő versenyeken azon lesz, hogy megtanuljuk, amit csak tudunk.”

„Olyan pozícióban vagyunk a bajnokságban, hogy nem tudunk harcolni az előttünk állókkal, és nagyon valószínűtlen, hogy hátulról kapjunk kihívót. Most már arra váltott a figyelmünk, hogy megtanuljuk azt idén, amit alkalmazhatunk jövőre annak érdekében, hogy úrrá legyünk ezeken a gondokon.”

Shovlin hozzátette: a hátralévő három forduló – a Las Vegas-i, a Katari és az Abu Dhabi Nagydíj – arra fog szolgálni a Mercedes számára, hogy felmérjék a teljesítményt és megerősítsék mindazt, amit megtudtak az elmúlt időszakban és kitapasztalják, hogy a tervezett 2025-ös változtatások valóban javítanak-e a kérdéses területeken.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: