DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Binotto elmondta, miért nem Bottast választotta

„Erős jelölt” volt a finn az F1-es Audi-vezér szerint, de úgy érezte, az átállás és a várható nehézségek miatt inkább egy fiatal pilóta kell szavazniuk.

Múlt héten jelentette be a Sauber és az Audi, hogy Gabriel Bortoletót szerződtették Nico Hülkenberg mellé a 2025-ös Formula-1-es szezonra. A jelenlegi F2-es éllovas érkezése azt is jelenti, hogy sem Valtteri Bottas, sem Guanyu Zhou nem marad a hinwili alakulatnál.

f1-bottas-sauber-1



Erre előbbi pilóta esetén volt esély, néhány héttel korábban konkrétan arról szóltak a híresztelések, hogy meg is állapodhattak Bottasszal a folytatásról. Aláírásra azonban nem került sor, Mattia Binotto, az Audi F1-es projektjének vezetője pedig a Racer hasábjain magyarázta el a döntése hátterét:

„Nagyon jól kijövök Valtterivel. Remek volt a kapcsolatunk, amióta augusztusban dolgozni kezdtem, építkeztünk, bízunk egymásban. Úgy vélem, jó volt a kommunikáció közöttünk. Számos megbeszélést folytattunk hosszasan és mélyen az utazásunkról, valamint a nehézségekről, amelyekkel talán szembe kell néznünk a következő szezonokban” – hangsúlyozta Binotto, hogy nem személyes ellentét vezetett a szakításig.

„Tudjuk, hogy a következő idény nehéz lesz csapatként az Audivá válás felé vezető úton. Hosszú ez az utazás. Azt hiszem, a hosszról beszélgettünk sokat közösen, és itt jutottam arra a következtetésre, hogy talán egy fiatal versenyzőre lenne szükségünk.”

f1-bottas-sauber-2

„Szóval fogalmazzunk úgy, hogy ezt közösen megértettük – ha nem is közös megállapodásról volt szó – a helyzet, a tények és annak kapcsán, hogy mire van szükség” – fogalmazott a Ferrari korábbi F1-es csapatfőnöke.

„Ezen kívül szeretném aláhúzni, hogy szerintem határozottan egy nagyon erős jelölt volt” – tette hozzá Bottas kapcsán Binotto. „Tudom, hogy nagyon gyors. Tudom, hogy bizonyítottam a mai napig roppant gyors és fitt, és a csapatot is ismeri.”

„Egyértelműen nagyon magasra értékeljük itt és a paddockban egyaránt. Szóval összességében nem volt könnyű döntés, de olykor valamilyen következtetésre kell jutnod és döntést kell hoznod. Mi pedig ezt megtettük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: