DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Sainz: Ha emiatt nem engem választott a Red Bull…

A spanyol úgy érzi, remekül kijönnének Verstappennel, a Toro Rossónál töltött közös évek óta mindketten érettebbek lettek, így ha a rossz viszony miatt aggódott csak a Red Bull, akkor rossz döntést hoztak.

Carlos Sainz még a tél folyamán tudta meg, hogy távoznia kell a Ferraritól, miután a Scuderia leigazolta a helyére a Mercedest több mint egy évtized után elhagyó Lewis Hamiltont. A spanyol csaknem féléves gondolkodás után végül a Williams mellett tette le a voksát.

Noha a fő esélyesek a grove-i alakulat mellett a Sauber/Audi és az Alpine voltak, felröppent olyan pletyka is a szezon korai szakaszában, hogy akár a Red Bull is viheti Sergio Perez helyére. Az energiaitalosok jól ismerik a többszörös futamgyőztest, hiszen a neveltjükként került a Formula-1-be, és csaknem három évig az akkor Toro Rosso néven futó második csapatuknál versenyzett.

f1-sainz-verstappen-1



Ám Helmut Marko, a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója utalást tett rá, hogy nem feltétlenül működne Sainz és Max Verstappen kapcsolata, mivel annak idején a közös éveik során a Toro Rossónál is volt feszültség közöttük.

A spanyol versenyző azonban úgy gondolja, mindez már a múlté, szóval ha tényleg emiatt nem számolt vele a Red Bull, akkor rosszul mérték fel a helyzetet:

„Szerintem jól kijönnék vele” – mondta a Verstappennel való viszonya kapcsán Sainz az Auto Motor und Sport hasábjain. „Akkoriban 16 és 19 évesek voltunk, azóta sokkal érettebbek lettünk.”

f1-sainz-verstappen-2

„A Toro Rossónál beraknak a csapatba és azt mondják: ’harcoljatok egymással, aztán meglátjuk, ki a legjobb és ki léphet előre a Red Bullhoz!’. Ezért létezik a Toro Rosso. Nem együtt versenyeznek a csapatértékelésért, különben a két versenyző viselkedése teljesen megváltozna.”

„Szerintem látható volt ez Charles-lal és Landóval, a legutóbbi két csapattársammal. Soha nem volt semmiféle probléma.”

„Szóval ha a Maxszal való kapcsolatom volt az oka, hogy nem kötöttem ki náluk, akkor azt mondanám, hogy nem lenne semmi probléma. Ha a döntés csak ezen múlt, akkor az egyszerűen rossz döntés lenne, de ezt már elmondtam nekik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: