DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 16. hétfő
Egyéb

Schumacher javulóban, de vagyona fogyatkozik

Volt idő, amikor Michael Schumacher a világ legjobban kereső sportolójának számított, de a rehabilitációjára költött dollármilliók megrengethetik az F1-es legenda vagyonát.

1999 volt az első év, amikor Michael Schumacher nevével kezdődött a világ legjobban kereső sportolóinak listája, 2000-ben pedig nem csak első világbajnoki címét szerezte meg a Ferrarival, hanem financiális téren is „címvédést” hajtott végre. Noha vagyona folyamatosan nőtt, ezt követően a második helyre szorult, a golfozó Tiger Woods mögé, de 2006-ig, tehát F1-es visszavonulásáig őrizni tudta ezt a pozícióját. A hétszeres világbajnok még akkor is ott ólálkodott az élmezőnyben, amikor ideiglenes szabadságát töltötte, amivel visszavonulásáig 800 millió dollárra tornázta fel anyagi tartalékait.



A 2013 végén bekövetkezett síbalesete óta öntudatlan állapotban lévő Schumacherről nemrég olyan hír látott napvilágot, hogy mindössze 45 kilogrammra fogyott le, a Christian Today hírportál pedig felvetette, hogy ha az expilóta állapotában továbbra sem áll be jelentős javulás, igencsak megcsappanhat a Schumacher-család évek alatt felhalmozott vagyona. A portál információi szerint a rehabilitáció 154000 dollárba, megközelítőleg 41 és fél millió forintba kerül hetente, a baleset óta pedig több mint 4 milliárd forintnak megfelelő összeget költött a család Michael gyógyítására. Schumacher vagyonában olyan ingóságok is beletartoznak, mint egy magánrepülőgép, vagy egy nyaraló, melyek összesen 25 millió dollárt érnek, így lenne mihez nyúlni, ha nagyon sokáig elhúzódna a német gyógyulása - a genfi otthonában fekvő legendát 15 főből álló egészségügyi csoport (orvosok, nővérek) veszi körül.

Sabine Kehm, Schumacher menedzsere és a család képviselője megerősítette, hogy védence állapota javul, de tekintettel a sérülésére, nagyon hosszú út áll még előtte. „Örömmel mondhatjuk azt, hogy az állapota egyre jobb, de mindig figyelembe kell venni sérülése komolyságát. Mindenki számára nehéz és hosszú lesz, akik segítik őt, de boldogak vagyunk, hogy részesei lehetünk a küzdelmeinek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: