DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Állatságok - F1-es pilóták házi kedvencei

Azt gondolhatnánk, hogy a Formula-1-es pilóták sok elfoglaltságuk és a kevés otthon töltött idejük miatt nem tartanak állatot – ennek ellenére jó néhány olyan versenyző van, aki megosztja otthonát egy vagy több kutyával vagy cicával, sőt családtagnak tekinti őket. Szerencsés esetben a pilóta magával viheti kedvencét utazásaira és a versenyekre is, a többiekre valószínűleg az otthon maradt családtagok vigyáznak, míg a gazdi távol van.

Kijelenthetjük, hogy Lewis Hamilton a legnagyobb „kutyaőrült” az F1 jelenlegi mezőnyében, hiszen két angol bulldogját, Roscoe-t és Cocót szinte mindenhová magával viszi. Bernie Ecclestone jóvoltából Roscoe paddock belépőt is kapott a versenyekre, sőt, Hamilton a BBC Az év sportembere díjátadóján is vele jelent meg. A pilóta számtalanszor tölt fel képeket közösségi oldalaira kedvenceiről, nemrégiben pedig egy külön Instagram oldal is készült, ahová felkerülnek a róluk készült fotók. Hamilton mindig is imádta a kutyákat és régóta szeretett volna sajátot. Kiskorában családjának labradorjai voltak, apja most is egy, anyja pedig öt kutyát tart.

hamilton1_1



Nico Rosberg január óta sok időt tölt új kutyusa, az ezüst labrador, Bailey társaságában. Macskája, Rocky nem volt boldog az új családtag érkezése miatt, ezt első találkozásukkor ki is nyilvánította, rögtön egy pofonnal fogadta. A macska otthon szinte mindig követi Nicót, még a masszázsnál is ott van és imád a kocsiján feküdni.

rosberg_rocky

Valtteri Bottas cicájáról képeket eddig csak néha láthattunk a pilóta közösségi oldalán, de azt már tudhatjuk, hogy időnként verekedésbe keveredik más, idegen macskákkal. A pilóta menyasszonya, Emilia kutyái mellett lovát is imádja.

bottas_2

bottas_ emilia

Max Verstappen ausztráliai útja előtt legjobban azt sajnálta, hogy tacskóját otthon kellett hagynia egy hónapra.

verstappen_1

Fernando Alonso ugyan nem tart semmilyen háziállatot, de valószínűleg már ő is megismerkedett párja, Lara Alvarez imádott labradorjával, Chocóval.

lara_choco

Kimi Raikkönen és előző felesége, Jenni korábban két Jack Russel terrier, Peppi és Reiska és egy németjuhász, Ajax boldog tulajdonosa volt. Gyakran magukkal vitték őket a versenyhétvégékre a paddockba is.

raikkonen_peppi

Sergio Pereznek Hamiltonhoz hasonlóan egy bulldogja van, aki a Canelito névre hallgat. A kutyának még mclarenes pólója is volt abban az időben, amikor a pilóta a csapatnál versenyzett, sőt Twitter és Instagram oldala is van. 

canelito

Roberto Merhi sokat szelfizik és edz kutyái társaságában, és úgy tűnik, nekik mindent szabad otthon, még az ágyba is beengedi őket a pilóta.

merhi1

Will Stevens és barátnője több kutyát is tart, akiket gyakran visznek sétálni. Egyikük, Indy, mentett kutya, akit októberben fogadtak be, míg legújabb kedvencük, Woody, a cica idén, április elsején került hozzájuk.  

stevens_1

A Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek van két Westie-je – Flav és Bernie - és egy Airedale terrierje – Hugo. Kutyáit sokszor sétáltatja oxfordshire-i birtoka környékén. Előző párjával, Beverley-vel néhány csirkét is tartottak. A lány néha még a versenyhétvégéken is felhívta Hornert, hogy elújságolja az új kiscsibék kikelését vagy a kutyák vicces dolgait – ez jót tett a csapatvezetőnek, mert sikerült egy kicsit kizökkentenie a Formula-1 szürreális világából. 

horner

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: