DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 9. csütörtök

Verstappen keresett a legjobban 2024-ben, Norris kapta a legtöbb bónuszt

Összeállította a legjobban fizetett Formula-1-es versenyzők 2024-es listáját a Forbes, számításba véve az alapfizetéseket és az eredményességért járó bónuszokat is. A lista élén Max Verstappen található, aki 60 millió dolláros alapfizetésével is vezetne, emellé azonban 15 millió bónusz járt nyolc nagydíjgyőzelemért és a világbajnoki címért, így kapjuk meg a 75 millió dolláros jövedelmet.

Lewis Hamilton 57 millió dollárral második a listán, annak ellenére, hogy a vb hetedik helyezésével statisztikailag pályafutása leggyengébb szezonját zárta – ezt tükrözi a csupán 2 milliós bónusz. A bajnoki ezüstérmes, Lando Norris harmadik a listán 35 millió dolláros fizetséggel: csupán 12 millió dollár alapfizetés mellé 23 millió dollárt tett zsebre, jócskán a legmagasabb bónuszt. Fernando Alonso (27,5 millió dollár), Charles Leclerc (27 millió dollár) és George Russell (23 millió dollár) követi őket.

Bónuszt tekintve a McLaren fizetett legbőkezűbben, Lando Norris (23 millió dollár) után Oscar Piastri következik (17 millió dollár), csak őt követi Max Verstappen (15 millió dollár), majd Charles Leclerc (12 millió dollár).

Mint minden esetben, ha pilótafizetésekről van szó, lábjegyzetként be kell szúrni, hogy a fent szerepelt számok csak becslések. A Forbes-ról révén szó azonban alapos kutatómunka előzte meg a publikálást, a szerző megemlíti, hogy pénzügyi dokumentumokat, jogi iratokat, sajtóbeszámolókat és saját belsős információkat is felhasználtak.

A legjobban kereső tíz F1-es versenyző 2024-ben:

  Versenyző Alapfizetés Bónusz Összesen
1 Max Verstappen 60 millió $ 15 millió $ 75 millió $
2 Lewis Hamilton 55 millió $ 2 millió $ 57 millió $
3 Lando Norris 12 millió $ 23 millió $ 35 millió $
4 Fernando Alonso 24 millió $ 3,5 millió $ 27,5 millió $
5 Charles Leclerc 15 millió $ 12 millió $ 27 millió $
6 George Russell 15 millió $ 8 millió $ 23 millió $
7 Oscar Piastri 5 millió $ 17 millió $ 22 millió $
8 Sergio Perez 12 millió $ 7,5 millió $ 19,5 millió $
9 Carlos Sainz 10 millió $ 9 millió $ 19 millió $
10 Pierre Gasly 10 millió $ 2 millió $ 12 millió $

Nem volt igaz Max Verstappen gyerekkori benzinkutas sztorija?

A korábbi években jó pár (rém)történet hangzott el Max Verstappen szájából arról, milyen keményen fogta őt édesapja, amikor gokartosként szárnyait bontogatta. A sztorik alapján Jos Verstappen állandó lelki nyomás alatt tartotta fiát, büntetésből nem beszélt vele, és előfordult, hogy odaütött a sisakjára. Az egyik legemlékezetesebb sztori pedig az volt, mikor egy gokartos kiesést követően egy benzinkúton hagyta a fiatal Maxot. Jos Verstappen állítja, ez az epizód sosem történt meg.

„Itt az idő tisztázni ezt a sztorit. Az igazság az, hogy nem hagytam ott őt, csak nem beszéltem vele egy hétig. Túl kemény volt? Max szerint nem. Ő úgy érzi, hogy a magatartásom jobban felkészítette őt a Formula-1-re. Ezért nem okozott neki gondot az sem, hogy Helmut Markót kezelje, akit különösen kemény emberként ismernek. Azt is értékeli, hogy állandóan száraz gumikkal kellett edzenie a gokarttal vizes pályán. Csak a hálát érzem, amikor a gyerekkora kerül szóba” – beszélt arról az F1-Insidernek Jos Verstappen, mi történt sok éve az olaszországi benzinkúton.

A benzinkutas sztoriról Max Verstappen beszélt először néhány évvel ezelőtt: elmondta, a gokartbalesetet követően az autóban magyarázkodott apjának, aki először csendre intette, majd megállt egy benzinkúton, és kitette az autóból. Az akkor 14 éves Verstappent édesanyja vette fel, aki pár perccel mögöttük jött az autópályán. Időközben azonban Jos is visszatér – Verstappen szerint csak azért, mert akkori barátnője, aki szintén az autóban utazott, jobb belátásra térítette.

Arról Verstappen is beszélt, a 17 órás út folytatásán apja egy szót sem szólt hozzá, majd egy hétig nem beszélt vele. Ha úgy nézzük, Jos Verstappen valóban nem hagyta ott a fiát a benzinkúton, hiszen nemsokára visszament érte…

„Verstappen megakadályozta volna Sainz érkezését a Red Bullhoz”

Nem dúskált a nagycsapatok ajánlataiban Carlos Sainz azok után, hogy eldőlt, hogy Lewis Hamilton szerződtetése miatt távoznia kell a Ferraritól: a Mercedes és a Red Bull sem érdeklődött igazán komolyan iránta, amit a végül a Williamsnél kikötő spanyol el is ismert, hogy nehezen tudott megérteni. A Red Bullt irányító Christian Horner ugyanakkor nemrég arról beszélt, hogy igenis fontolóra vették Sainz szerződtetését és az opció nyitott is a jövőre nézve, de inkább saját juniorjaiknak szavaztak bizalmat Liam Lawson előléptetését és Isack Hadjar majdani debütálásával. Sokak szerint azonban Sainz problémákat okozhatott volna Max Verstappen oldalán, akivel anno a bemutatkozásukkor csapattársak voltak a Toro Rossónál bő egy évig – éppen emiatt az ex-F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya is úgy véli, hogy a regnáló világbajnok meggátolta volna a spanyol leigazolását:

„Biztos vagyok benne, hogy Max Verstappen megakadályozta volna, hogy Carlos Sainz a Red Bullhoz érkezzen, hogy a csapaton belüli versengés ne legyen nehéz, noha ezt személyesen nem tudom megerősíteni” – mondta el Montoya a asasDeApuestas.bet hasábjain. „Amikor csapattársak voltak a Toro Rossónál, a kapcsolatok igencsak rázós volt. Nem vagyok biztos benne, hogy Max újra meg akart volna ezzel birkózni. Eléggé megnehezítette Max Verstappen életét. Szóval ha úgy tudod irányítani, hogy ki üljön az autóban, mint Max, nem akarnád lábon lőni magad, nem igaz? De ez nem arról szól, hogy félne, hanem arról, hogy okos. Miért tennéd az életedet szükségtelenül nehézzé és teremtenél nehezebb környezetet?”

f1-verstappen-sainz

Az apriliás csapatok nyitják a MotoGP-s bemutatók sorát – itt az összes időpont

Nem kell már sokat várnunk rá, hogy a csapat- és motorbemutatókkal felébredjen téli álmából a MotoGP: már január közepén elkezdik leleplezni az idei festéseket. A sort 14-én, azaz jövő kedden az Aprilia szatellitcsapata, a Trackhouse nyitja, két nappal később pedig jön a noalei márka gyári alakulata, akiknek az eseményén az is kiderülhet, hogy Jorge Martin használni fogja-e a világbajnoknak járó #1-es rajtszámot.

Marc Marquez és Francesco Bagnaia gyári Ducatiját január 20-án pillanthatjuk meg, míg a KTM és a Yamaha egy füst alatt intézi majd a gyári és a partnercsapata bemutatóját – utóbbi esetén ez a Ducatitól átcsábított Pramac Racinget jelenti. A legtovább a két hondás istállóra kell majd várnunk: az LCR konkrétan csak az első, sepangi teszt után, egy nappal a nagy bangkoki MotoGP-s idényindító esemény előtt rántja le a leplet a versenygépeikről.

Az alábbiakban mutatjuk az összes bemutató dátumát, kiegészítve a tesztversenyzőket, az újoncokat és a kedvezményezett gyártók (jelen állás szerint a Yamaha és a Honda) állandó motorosait felvonultató shakedown és a két hivatalos teszt időpontjaival. A MotoGP szezonja február 28-március 2-án rajtol a Thaiföldi Nagydíjjal.

Csapatbemutatók és tesztek – a MotoGP 2025-ös előszezoni menetrendje:

Január 14.: Trackhouse Aprilia

Január 16.: Aprilia Racing

Január 18.: Gresini Ducati

Január 20.: Ducati Team

Január 25.: VR46 Ducati

Január 30.: Red Bull KTM és Tech3 KTM

Január 31.: Monster Yamaha és Pramac Yamaha

Január 31-február 2.: Shakedown-teszt, Sepang

Február 1.: Honda HRC

Február 5-7.: Sepangi hivatalos teszt

Február 8.: LCR Honda

Február 9.: MotoGP-s szezonindító esemény, Bangkok

Február 12-13.: Burirami hivatalos teszt

motogp

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hülkenberg: Hamiltonnak volt egy gyengébb pillanata Katarban

Az F1-es Katari Nagydíj hétvégéjének érdekes történetszála volt Lewis Hamilton több roppant pesszismista nyilatkozata, melyekben arról beszélt, hogy már nem gyors többé, sőt kollégánknak azt mondta, hogy olyan tényezők hátráltatják, melyeken nem lehet már változtatni. A mezőny harmadik legidősebb versenyzője, Nico Hülkenberg, aki egész pályafutását Hamiltonnal együtt töltötte az F1-ben, megvédte a hétszeres világbajnokot: szerinte mindenkinek vannak gyengébb pillanatai.

hamilton-katar

„Ez csak az időzítésről szól, őszintén szólva szerintem ez csak egy gyenge pillanat volt” – idézi Hülkenberget a RacingNews365. „Csalódott volt egy gyenge kvalifikáció után, és nyilván nem ismerem a részleteket, mindenesetre George ellen harcolt, aki egy nagyon gyors és komplett versenyző. Nagyon erős teljesítményt nyújtott, szóval versenyzőként, még ha olyan tapasztalt is vagy, mint Lewis, ez megviselhet és bosszanthat.”

„Mindannyian szeretnénk kihívást jelenteni a csapattársain számára legyőzni őket” – folytatta Hülkenberg. „De láttátok Las Vegasban, Lewis most is mennyire jó, a 10. helyről jött fel. Soha nem szabad őt lebecsülni, még mindig remekül teljesít.”

hulk-abudhabi-2

Túlságosan sérült a Daciája, Loeb nem folytathatja a Dakart

Újabb nagyágyú számára ért véget a 2025-ös Dakar Rali: azok után, hogy hétfőn a címvédő Carlos Sainz volt kénytelen feladni a viadalt, kedden Sebastien Loeb iratkozott fel a korai kiesők listájára. Loeb a keddi szakasz 12. kilométerénél bukott nagyot – az esetről készült videót itt mutattuk –, és bár a kilencszeres ralivilágbajnok folytatni tudta a versenyzést, a célba beérkezve az FIA technikai delegáltjai vizsgálatnak vetették alá a Dacia Sandridert, hogy a francia klasszis biztonságban tudja-e folytatni a versenyt.

dakar-loeb

Nos, a szervezők késő esti közleménye szerint az autó és annak bukócsöve túlságosan is megsérült a balesetben, így Loeb és navigátora, Fabian Lurquin nem folytathatja a Dakart. Ez azt is jelenti, hogy az 50 éves legenda kilencedik nekifutásra sem tudja megnyerni a legendás terepraliversenyt.

Azt, hogy mi történt az idei Dakar eddigi napjai során, az alábbi videónkban foglaltuk össze:

Repülő ütközött teherautóval: Döbbenetes baleset az Africa Race-en

Egy egészen elképesztő incidens miatt kellett félbeszakítani az eredeti Dakar-útvonalon zajló Africa Eco Race mai, a mauritániai Benichar és Amodjar közötti szakaszát. A szervezők közlése szerint egy a versenyrendezőkhöz tartozó kisrepülőgép egyelőre ismeretlen okokból felszállás közben nekiütközött egy a versenyzőket üzemanyaggal ellátó teherautónak.

A balesetben egy motoros, Andrea Perfetti súlyosan megsérült: az olasz versenyzőt a szervezők közlése értelmében a helyszínen ellátták, majd helikopterrel a legközelebbi kórházba szállították.

perfetti-aer

Newey két hónap hátrányból kezdi a tervezést

Az F1-es csapatok a múlt héten megkezdhették a munkát a 2026-ra szánt autókon, azonban a száguldó cirkusz sztártervezőinek egyike (talán mindannyiuk közül a legnagyobb) egyelőre még nem dolgozhat, hiszen a Red Bulltól távozó Adrian Newey csak márciusban állhat munkába új csapatánál, az Aston Martinnál.

A brit tervező nemrég egy podcastben elmondta, hogy bár azt természetesen nem akadályozhatta meg a Red Bull, hogy gondolkodjon az új autón, a tervezőeszközökhöz nem fér hozzá, így „két hónap hátrányba” került, ahogy mondta. „Az Aston a lehető legjobban akar teljesíteni 2025-ben, de én a 2026-os nagy szabályváltozásokra fókuszálok, hiszen csak március 2-án kezdek” – mondta Newey, majd részletezte a rá váró kijívásokat:

„A szabályozások olyan irányt vettek, hogy igazán nagy szükséged van egy CAD-rendszerre is, hogy átlásd az összes keretet, annyira le vannak szabályozva a dolgok. De emellett meg kell ismernem egy új csapatot, meg kell ismernem az összes ottani srácot és lányt, és azt, hogy hogyan dolgozunk együtt” – mondta a Red Bullt közel húsz év után elhagyó mérnökzseni.

newey-2024-3

Sötétebb lesz az idei Ferrari

Az olasz AutoRacer beszámolója szerint az előző két évben látottnál sötétebb árnyalatú lesz az új Ferrari, melyet (legalábbis a festést) először az F1 közös londoni bemutatóján mutatnak meg hivatalosan február 18-án – de a 677-es kódjelű autón nem lesz annyira intenzív a szín, mint a Ferrari 1000. versenyén, a 2020-as Toszkán Nagydíjon használt dizájn, mely az alábbi képen látható.

ferrari1000

A lap azt is kiemeli, hogy a minimumsúly megemelése azt is jelentheti, hogy kevesebb festetlen karbonelemet látunk majd az egyes autókon – de ezzel azért érdemes megvárni a tényleges versenygépek leleplezését…

A Ferrari egyébként saját bemutatót is tart egy nappal a londoni eseményt követően.

Videón Loeb balesete a 2025-ös Dakar Ralin

Carlos Sainz vasárnapi borulása után kedden egy másik legenda, Sebastien Loeb is összetörte az autóját a 2025-ös Dakar Ralin. A francia legenda hétfőn elképesztő tempót diktált, és kedden is nagy lendülettel kezdett, de 12 kilométer után eldobta a Dacia Sandridert. Tovább tudott menni, de már egy órát órát veszített a nap közepén.

„Elég egyértelmű, hogy miért váltunk Mercedesre” – Oakes

Oliver Oakes, az Alpine tavalyi szezon közben kinevezett csapatfőnöke szerint teljesen logikus lépés a részükről Mercedes motorra váltani a 2026-os szezontól kezdődően.

Az Alpine nagy port kavaró döntést hozott, amikor a csapat vezetése bejelentette, hogy 2025 végén leállítja az F1-es erőforrásaival kapcsolatos tevékenységeit Viry-Chatillonban – Flavio Briatore és Oliver Oakes azonban végig kiálltak a döntés mellett.

Sőt, Oakes véleménye szerint nem is kérdés, hogy ez a megfelelő út: „Szerintem elég egyértelmű. A mostani szabályrendszerben végig ők voltak a benchmark. Azok a csapatok, akik a Mercedes erőforrásait használják, versenyképesek tudnak lenni és ott vannak az élen. A mi csapatunknak is jó lehetőség ez, hiszen összehasonlítási alapként szolgál majd számunkra.”

Itt a vége: Sainz kiesett a Dakarról

Rémálomszerűen indult a 2025-ös Dakar Rali a címvédő Carlos Sainz számára, aki a vasárnap-hétfői 48 órás szuperszakasz első felvonása során felborult a Ford Raptorral. Bár ezt követően folytatni tudta még a versenyt, az autó jelentős sérüléseket szenvedett, hétfőn pedig navigációs problémák és defekt is nehezítette a négyszeres győztes életét, aki a célban úgy fogalmazott, hogy az esélyei gyakorlatilag el is szálltak a végső sikerre.

Nos, ez hétfő estére hivatalossá is vált, csapata, az M-Sport ugyanis közleményben jelentette be, hogy az autó sérülései miatt feladják a versenyt. Maga Sainz így értékelte az incidenst: „Csak felborultam a dűnék között. Nagyon mély volt, és elkalkuláltam, mennyire mély. Ez egy olyan verseny, amely bármelyik pillanatban kifoghat rajtad” – idézi a DirtFish a spanyolt, akinek kiesése után Mattias Ekström áll a legjobban a Ford pilótái közül: a svéd 13 perces hátránnyal az ötödik.

A hétfői nap részletes beszámolója ide kattintva olvasható.

dakar-sainz

Időmérőpartnert vált az F1: visszatér a TAG Heuer

Még tavaly októberben jelentette be a Formula-1, hogy évtizedes megállapodást kötöttek a világ vezető luxusmárka-csoportjával, az LVMH-val. Már akkor valószínűsíthető volt, hogy mivel a TAG Heuer is hozzájuk tartozik, a cég leváltja majd a Rolexet az F1 hivatalos időmérőpartnereként, s ezt hétfőn hivatalosan meg is erősítették.

A TAG Heuer korábban 1992-től 2003-ig már volt a száguldó cirkusz hivatalos időmérőpartnere, de maga a márka már jóval korábban megjelent támogatói szinten a Formula-1-ben: többek között a Ferrarival és a McLarennel is együttműködött anno a vállalat. Amely amúgy eddig is jelen volt a királykategóriában a Red Bull és a Monacói Nagydíj szponzoraként. A TAG Heuer a közleményében úgy fogalmazott, a 2025-től induló partnerséggel nem egyszerűen vissza-, hanem hazatértek az F1-be.

Verstappen: Voltak megkérdőjelezhető manővereim

Max Verstappen tehetségét és sebességét nagyon kevesen vitatják, a sportszerűségét illetően viszont már jóval több kérdés merül fel a sajtóban és a szakmán belül. A holland köztudottan a végsőkig feszegeti a határokat, elég csak a Lewis Hamiltonnal történt 2021-es incidensekre gondolni, vagy az idei mexikói hétvégére, amikor Lando Norrisszal szemben vállalt a szükségesnél talán nagyobb kockázatot.

Az F1 hivatalos honlapjának adott interjúban Verstappen elmondta, hogy maga is tisztában van azzal, hogy időnként feszegeti a határokat: „Voltak kemény versenyek, megkérdőjelezhető mozdulatok és pillanatok, de tudom, mit csinálok a pályán, teljesen kontroll alatt tartom a tetteimet. Néha szükség van erre. Mindent megteszek a győzelemért.”

„Utálok veszíteni. Képes vagyok tudomásul venni, ha valaki jobb munkát végez nálam, de attól még nem jó dolog veszíteni. Ez hajt előre, jobbnak kell lennünk. Még akkor is, amikor 2023-ban sikeresek voltunk, még több teljesítményt akartunk találni, és ebből sokat tanultunk 2024-ben” – mondta a négyszeres világbajnok.

norris-verstappen-usa

Alonso: Hamarosan Stroll lesz a csapat vezére

Fernando Alonso sosem fukarkodott a dicsérő szavakkal, amikor jelenlegi csapattársáról, Lance Strollról kérdezték, aki nem mellesleg az Aston Martin–nagyfőnök, Lawrence Stroll fia. A spanyol versenyző nemrég úgy nyilatkozott, hogy hamarosan – az ő visszavonulása után – a kanadai lehet a silverstone-i csapat vezérpilótája: „Lance mindig nagyon nyitott, ahogy én is az vagyok vele.”

alonso-stroll-2

„A pályafutásom utolsó szakaszában vagyok, és igyekszem segíteni neki, amennyire csak tudok, hiszen hamarosan ő fogja vezetni a csapatot” – mondta a spanyol, majd kitért arra a sajátos helyzetre, hogy csapattársát családi kötelék fűzi az istállóhoz: „Ez a kapcsolat az első naptól kezdve nagyon erős volt. Sok-sok éve ismerem Lance-t és Lawrence-t is.”

„Lance a csapat része. Az ő lojalitása és a csapattal való munkamódszere talán egy kicsit más, mint bármely más csapattársamé volt a múltban. Ők a következő évben elmehettek máshová, vagy egy kicsit vonakodtak megosztani dolgokat, vagy együtt dolgozni a jövőt illetően. Lance viszont az Aston Martin család tagja, s ez mindenki számára megkönnyíti a dolgokat.”

alonso-stroll-1

Bottas megnevezte a következő finn tehetséget

Valtteri Bottas távozásával 1988 óta először marad finn versenyző nélkül a Formula–1 mezőnye, rendkívül hosszú sorozat szakadt meg tehát ezzel – összesen 46 szezon 744 versenyén indultak eddig finnek az F1-ben, mindkét tekintetben a 7. helyen állnak az örökranglistán a britek, a németek, a franciák, az olaszok, az ausztrálok és a brazilok mögött.

Bottas bízik benne, hogy hamarosan visszatér a rajtrácsra a nemzete – akár ő magának, akár egy fiatal tehetségnek köszönhetően: „Ez egy jó széria volt a finnek számára, remélem, hogy hamarosan más is csatlakozik majd. Szerintem most az F4-ben szereplő Tuukka Taponen áll ehhez a legközelebb, aki a következő idényt az F3-ban teljesíti. Kulcsfontosságú idény lesz, hogy bizonyítsa, mire is képes.”

A 18 esztendős Taponen a Ferrari Akadémia tagja, s Bottas elmondásával ellentétben valójában már a Formula Regionalban szerepelt tavaly, ahol megnyerte a közel-keleti sorozatot és harmadik lett a európai sorozatban korábbi és jelenlegi akadémistatársai, Rafael Camara és James Wharton mögött. Persze a 10-szeres futamgyőztes versenyző azt sem bánná, ha ő maga folytathatná ezt a szép hagyományt, hiszen többször hangsúlyozta, hogy 2026-ban nyílhatnak lehetőségek a számára.

taponen

Wolff: Bizonyos elvárásokat már teljesített a 2026-os erőforrásunk

2026-tól új erőforrások érkeznek az F1-be, ennek megfelelően a száguldó cirkusz motorgyártói már dolgoznak az új egységek fejlesztésén.

A Mercedes 2026-tól is három csapatot lát majd el erőforrásokkal – habár az Aston Martin Hondára vált, az Alpine csatlakozik a Mercedes-erőforrást használó McLarenhez és Williamshez, így a partnerek számában nem lesz változás az Ezüstnyilaknál.

„Bizonyos elvárásokat már teljesítettünk, ez jó hír. Több területen továbbra is keményen dolgozunk az eredményekért, nem triviális a dolog. Kérdéses persze, hogy megfelelően határoztuk-e meg az elvárásokat. A válaszom tehát az, hogy nem tudjuk, hol állunk” – mondta Toto Wolff arra a kérdésre reflektálva, hogy miként állnak a fejlesztésekkel.

Dakar: Sainz felborult a Forddal

A tavalyi Dakar-győztes idősebbik Carlos Sainz a 48 órás szakasz első felében felborult a Forddal – habár a spanyol tovább tudott menni, rengeteg időt veszített. Amennyiben eljut a táborhelyig, ma este a csapata nélkül kell szerelnie.

A nap összefoglalójával és további részletekkel délután jelentkezünk a Formula.hu-n.

Fotó: Dakar Rally

Mikor állnak át a csapatok 2026-ra?

Furcsának tűnhet 2026-ról beszélni, miközben még a 2025-ös szezon sem kezdődött el, jövőre azonban jókora szabályváltozások érkeznek a száguldó cirkuszba, január 1-jétől pedig már minden csapat számára megengedett a ’26-os autón való munkavégzés.

Fred Vasseur arról beszélt, hogy várhatóan az év melyik szakaszában állítják át erőforrásaik túlnyomó részét a 2026-os évre: „Nem akarok túlságosan belemenni a részletekbe, de úgy gondolom, hogy az első két-három hónapban mindenki ugyanazt fogja csinálni. Március végén viszont elérkezünk egy olyan pontra, amikor döntést kell hozni” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

A Ferrarinál és a Red Bullnál van az F1 két legnagyobb szponzora

Holtverseny van a Formula-1-es szponzorok ranglistájának élén, két IT-cég viszi a prímet: a Red Bull névadó támogatója, a felhőszolgáltató Oracle 100 millió dollárt fizet éves szinten a csapatnak, ugyanannyit, amennyit a csapatnévbe szintén belecsempészett HP a Ferrarinak. Emlékeztetőként: az éves költséglimit 135 millió dollár, amelyet szinte egészében áll a két szponzor Milton Keynes és Maranello számára. Mindkét szponzoráció viszonylag új megállapodás: az Oracle 2022-ben csatlakozott a Red Bullhoz, öt évre, a HP pedig 2024 folyamán lépett fedélzetre a Ferrarinál többéves megállapodással.

A listát az F1 legjövedelmezőbb szponzori üzleteiről a RacingNews365 állította össze, harmadik helyen szerepel benne a szaúdi olajvállalat, az Aramco, amely az Aston Martin főtámogatója 75 milliós szponzorációval. Mögötte a szintén olajiparban érdekelt Petronas, a Mercedes elválaszthatatlan támogatója áll, 70 millió dollárral, míg az ötödik helyen a Saubert az Audi érkezéséig két évre átnevező Stake-et találjuk 50 millió dolláros üzlettel: a cég egy online kaszinó, amelyet több országban nem lehet reklámozni.

„Otthon nem gondolok az F1-re” – Verstappen módszere kiégés ellen

A négyszeres világbajnok egyik titka, hogy a versenyhétvégén kizárólag a Formula-1 körül forog minden gondolata, amikor azonban hazatér, átkapcsol, és eszébe sem jut a sport. Egyenes út vezetne a kiégéshez, ha mindig csak az F1 járna a fejében.

„Nálam az működik, hogy ha otthon vagyok, nem gondolok az F1-re, hacsak nem megyek a gyárba. Természetesen a gondolataim mélyén mindig ott van, de nagyon fontos, hogy ki tudjam kapcsolni” – mondta a Formula1.com interjújában Verstappen. „Ha az F1-re gondolnék minden nap, akkor kiégnék. Lehetetlen. Nálam nem működik.”

„Fontos, hogy más kihívások is legyenek az életben. Nagyon lefoglal a szimulátoros versenyzés, jó figyelemelterelés az F1-től, és abban is sikeres akarok lenni” – folytatta Verstappen. Hozzátette: „Amikor visszamegyek a gyárba, az időm teljesen a csapatnak szentelem, hogy fejlődni tudjunk, és természetesen ugyanez van a versenyhétvégéken.”

„De fontos, hogy valami más is legyen az életben, amire összpontosíthatsz, természetesen a normális családi élet mellett.”

Fotó: Red Bull Content Pool