DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
WTCC

Halálosan megfenyegették Mullert Michelisz rajongói

Egyre magasabbra szöknek az indulatok a WTCC 2017-es világbajnoki címéről döntő, katari versenyek előtt: a Volvo esélyeit segítő Yvan Muller visszatérése óta halálos fenyegetéseket kap Michelisz Norbert rajongóitól.

Hat és fél pontos hátrányán túl tovább nehezítette Michelisz Norbert dolgát, hogy a Túraautó-világbajnokság katari időmérő edzésén mindössze a 11. helyen zárt fékhiba miatt, ebben a helyzetben pedig úgy tűnik, csak a Volvo és Thed Björk veszítheti el a bajnoki címet. A svéd gyártó pilótája esélyeinek növelésére visszahívta a veteránt Nestor Girolami helyére, és szépen fogalmazunk, ha azt írjuk, hogy a lépés nem igazán nyerte el a magyar rajongók tetszését.

Michelisz Norbert drukkerei a tavalyi idényzáró után orroltak meg a négyszeres vb-győztes franciára, aki az utolsó körben maga elé engedte Tiago Monteirót, így a magyar pilóta helyett a portugálé lett az összetett harmadik helye – a legtöbben ezt afféle pozitív gesztusként értékelték a korábbi SEAT-os csapattárs felé. A dühös kommentelők már akkor elárasztották Muller közösségi média-oldalait, az üzenetek pedig minden korábbinál agresszívabb hangvételűek lettek, amikor a Volvo bejelentette, hogy Katarban beveti a fejlesztőpilótáját.



„Amióta megjelent a sajtóközlemény, hogy én is versenyezni fogok, rengeteg negatív komment céltáblája lettem Norbi rajongói felől” – idézte Mullert a Motorsport. „Ezeket tudom kezelni, hiszen a drukkerek néha nagyon szenvedélyesek tudnak lenni. De amikor az üzenetek kezdenek személyessé válni, és azt írják, hogy ’meg fogunk ölni, megb****uk a feleségedet és megöljük a lányodat’, ezzel túl messzire mennek.”

„Ez már túlmegy a határokon, ezt az üzenetet szeretném küldeni a srácok felé. Amikor a kommentek nekem szólnak, az egy dolog. De amikor a családom is képbe kerül, azt kell mondanom, hogy ’srácok, ez csak sport, végül is ez csak játék.’ Szeretném, ha Norbi hallaná ezt, és biztos vagyok benne, hogy apaként megérti, valamint tud valamit tenni az ügy érdekében” – tette hozzá a francia.

A volvósok nem zárták szívükbe a magyarokat, Michelisz világbajnoki ellenfele, Thed Björk ugyanis szintén kapott negatív tartalmú üzeneteket a hétvége előtt honfitársainktól – a svéd pilóta ezért nem is kívánt nyilatkozni az M4 Sport stábjának Katarban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: