DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WTCC

Hivatalos: A Lada is távozik a WTCC-ből

A múlt heti híresztelések után ma hivatalosan is bejelentették, hogy az orosz gyártó kiszáll a 2016-os évad végén a túraautó-világbajnokságból, így jövőre mindössze két gyári csapat marad a mezőnyben.

Amint arról mi is beszámoltunk, már a múlt héten is szárnyra keltek olyan pletykák, miszerint a Lada a mostani idény végén kivonul a WTCC-ből. Nos, a várakozásoknak megfelelően az orosz gyártó ma ezt hivatalosan meg is erősítette: Alexander Bredikhin, a Lada anyavállalatának, az AvtovAZ-nak a marketingigazgatója jelentette ezt be csütörtökön a Moscow Raceway versenypályán rendezett Orosz Motorsport Fórumon, hozzátéve, hogy ezentúl a hazai bajnokságokra szeretnének koncentrálni.

A hivatalos indoklás szerint a márka világbajnoki szereplése betöltötte promóciós feladatait, ezért véget vetnek a projektnek, így az elmúlt négy szezonban állandó tagként jelenlévő, de már korábban is szereplő Ladának a két hét múlva esedékes katari finálé lesz az utolsó megmérettetése. Az ő kiszállásuk a Citroën korábbi bejelentésével együtt azt is jelenti, hogy 2017-ben csupán két márka, nevezetesen a Honda és a Volvo lesz jelen gyári csapatként a WTCC-ben.

lada-wtcc



A TouringCarTimes.com értesülései szerint maga a Lada Sport WTCC csapata nem tervez közleményt kiadni a fejleményekkel kapcsolatban, így egyelőre komoly kérdés, hogy mi lesz három jelenlegi pilótájuk sorsa. Nicky Catsburg még a múlt héten kifejtette csalódottságát az említett szaklapnak, de Gabriele Tarquinivel egyetemben – akivel kapcsolatban ismét felmerült a visszavonulás lehetősége – igyekszik másik megoldást találni. Hugo Valente ellenben nem feltétlenül maradna a világbajnokság mezőnyében: a fiatal francia már idén is majdnem a TCR-ben között ki, s ennek most ismét jelentősen megnőtt az esélye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: