DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
WTCC

Björk a legvégén vette el Norbi győzelmét

Michelisz rögtön a rajt után az élre állt a Hondával, ám a futam végén hiába védekezett hősiesen, Thed Björk az utolsó körben elment mellette, így a Volvo megszerezte első győzelmét a WTCC-ben.

Magyar idő szerint nem sokkal vasárnap reggel fél 9 után startolt el a túraautó-vb első sanghaji versenye, amelynek Michelisz Norbert a második helyről vághatott neki. A start utáni métereken azonban már első volt a magyar pilóta, ugyanis könnyedén eljött a pole-ból induló John Filippi mellett, s már inkább Tom Chilton ellen kellett védekezni. A hondás pilótának azonban sikerült lélegzetvételnyi előnyre szert tennie, ami viszont azonnal el is olvadt, amikor pályára küldték a safety cart: Filippi autója állt meg a pályán, miután többen is kalamajkába keveredtek, beleértve Jose Maria Lopezt is.

bjork-volvo-sanghaj-wtcc



Norbi remekül kapta el az újraindítást is: simán Chilton előtt maradt, sőt a britet a ladás Gabriele Tarquini és a volvós Thed Björk kezdte el szorongatni hátulról, s ennek köszönhetően a magyar viszonylag gyorsan egy másodperces előnyt épített ki a Sebastien Loeb Racing versenyzőjével szemben. A nagy akarásnak aztán nyögés lett a vége az üldözőknél: Chilton és Tarquini ütköztek össze a hosszú egyenes után, ezzel mindkettejük számára véget ért a futam, így Björk jött fel a második, Yvan Muller pedig a harmadik pozícióba.

Izgalmas körök következtek, Björk ugyanis remek részidőket futott az első szektorban, így folyamatosan dolgozta le a hátrányát Micheliszhez képest, miközben Mullert könnyedén leszakította magáról. Három körrel a vége előtt aztán utol is érte a Volvo a Hondát, így Norbi kemény védekezésre kényszerült, főleg a hátsó egyenesben. A versenyirányítás az egyik védekezési manővere miatt be is lengették a magyarnak az utolsó figyelmeztetésnek számító fekete-fehér zászlót.

michelisz-sanghaj-wtcc

A döntés pedig az utolsó körre maradt, s ezúttal nem sikerült tartani a jóval könnyebb kék autót, Björk ráadásul a lökhárítóját is leszakította Norbinak, így végül a svéd pilótáé lett a győzelem – ezzel a Volvo megszerezte története első futamgyőzelmét a WTCC-ben! Michelisz végül második lett, de így is jelentősen közeledett a másik két gyári hondáshoz az összetettben, miután Huff és Monteiro is csak a top10 második felében végeztek. A dobogó alsó fokára Muller állhatott fel, megelőzve Lopezt és Catsburgöt, ami pedig a Zengő Motorsportot illeti: Ficza Ferenc a 14., Nagy Dániel a 15. helyen látta meg a kockás zászlót. Folytatás hamarosan a főversennyel, amelynek Michelisz a 9. helyről rajtolhat majd.

A nyitófutam végeredménye:

1. Thed Björk Volvo    
2. Norbert Michelisz Honda 0.361 0.361
3. Yvan Muller Citroen 0.528 0.167
4. José-María López Citroen 2.215 1.687
5. Nicky Catsburg Lada 2.315 0.100
6. Hugo Valente Lada 6.290 3.975
7. Tom Coronel Chevrolet 6.911 0.621
8. Fredrik Ekblom Volvo 12.151 5.240
9. Rob Huff Honda 13.494 1.343
10. Tiago Monteiro Honda 16.586 3.092
11. Mehdi Bennani Citroen 17.078 0.492
12. James Thompson Chevrolet 18.405 1.327
13. Grégoire Demoustier Citroen 26.284 7.879
14. Ferenc Ficza Honda 26.583 0.299
15. Daniel Nagy Honda 32.857 6.274
Nem ért célba:      
  Gabriele Tarquini Lada    
  Tom Chilton Citroen    
  John Filippi Chevrolet    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: