Mégis csalódottan szálltam ki az autóból a második futam után. Ez talán érthető, hiszen sokáig vezettem. Kezdetben nem akartam beleélni magam abba, hogy nyerhetek, de aztán teltek a körök, és azt láttam, hogy a Citroënek Mával az élen nem tudnak igazán nyomás alá helyezni, és egy idő után már csak a futamgyőzelem lebegett a szemem előtt. Ezek után a második hely csalódás volt.
Még akkor sem aggódtam, amikor a visszapillantóban láttam, hogy José María López megelőzi a kínai versenyzőt. Csak fél körrel később, amikor már érezhető volt az argentin hatalmas tempóbeli fölénye, akkor tudatosult bennem, hogy izzasztó percek várnak rám. Pillanatok alatt odaért centikre a lökhárítómtól, de úgy voltam vele, hogy a hátralévő három és fél körben muszáj feltartóztatnom. Tudtam, hogy vizsgálják az esetét Tiago Monterióval, de ez nem befolyásolt. Gergő akkor szólt rám a rádión, amikor megelőzte Mát. Visszakérdeztem, hogy oké, rendben, vizsgálják, de szerintük mekkora esély van arra, hogy meg is büntetik. Azt a választ kaptam, hogy nagyon nehéz megítélni az esetet, de ők arra hajlanak, hogy lesz büntetés. Mivel éreztem a bizonytalanságot Gergő hangján, úgy döntöttem, hogy akármi lesz, vissza kell vernem López támadásait. Nem sikerült. Hidegvérrel kihasználta az adódó lehetőségét, pontosan úgy, ahogyan kell.
Visszanéztem az argentin afférját Monteiróval. Abból a kameraállásból tényleg nehéz eldönteni, hogy volt-e vétkese a szituációnak, mindenesetre a rendelkezésre álló képanyag alapján azt mondom, jogos volt a bírák döntése, azaz a büntetés elmaradása. López autójának első kereke bőven egy vonalban volt Monteiro hátsó kerekeivel, ráadásul inkább a portugál keresztezte riválisa útját azzal, hogy a külső ívre sodródott. Bonyolult eset, de azt gondolom, hogy nem ért büntetést. Ugyanakkor van egy másik aspektusa is a dolognak: a közelmúltban ennél kisebb, kevésbé jelentős manőverekért is büntettek. Szóval a következetességet hiányolom. Annak viszont örülök, hogy a pályán dőlt el az első hely, mert úgy nyerni, hogy a riválisodat megbüntetik, sosem olyan jó érzés, mint elsőként áthaladni a célvonalon.
A franciaországi hétvége a két rajt miatt is emlékezet marad. Az első futamon szerintem a szezon eddigi legjobban elkapott rajtját sikerült összehoznom, aminek köszönhetően feljöttem a hatodik helyre. Akkor már éreztem, hogy képes is vagyok megtartani ezt a helyezést. Monteiro ugyan közel volt hozzám, és gyorsabb is volt nálam egy-két tizedmásodperccel, de ura voltam a helyzetnek. A visszapillantóból láttam, hogy mely kanyarokban lehet veszélyes rám, és onnantól csak annyi dolgom volt, hogy a pálya azon részein ne hibázzak, és lezárjam előtte az íveket. Örültem, hogy sikerült megelőznöm, mert az év végi összetett szempontjából minden egyes pont számít.
A második futam rajtja Mehdi Bennani kiugrása miatt vált érdekessé. Megzavart a hibája, nem is tudtam ideálisan elkapni a kialvó lámpákat, kipörögtek a kerekeim. Ilyenkor minden idegszálammal a lámpákra koncentrálok, és a látóteremben történő váratlan események kizökkentik a figyelmemet. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy az állórajt nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Nem csak arról van szó, hogy sebességbe rakjuk az autót, aztán aki gyorsabban reagál a lámpák kialvására, az a nyerő. Ez egy sokkal komplexebb folyamat ennél, amelyben minden apró mozdulat számít, és ha valami nem stimmel, akkor annak olyan látványos eredménye lehet, minthogy idő előtt kiugrasz, lefulladsz, vagy füstölgő kerekekkel, alig gyorsulva indulsz. Velem is előfordult 2010-ben, hogy lefulladtam a rajtnál, ami hasonlóan nagy hiba volt, mint Bennani esete.
Már az utóbbi két versenyhétvégén is gyanakodtunk arra, hogy az autó valamelyik alkatrésze nem megfelelően működik, mert érthetetlen hátrányba kerültünk a gyári hondásokkal szemben. Tavaly volt hasonló tapasztalatunk az alvázkerettel, ezért döntöttünk úgy, hogy most is megpróbáljuk ezt kicserélni. Jól tettük, ennek köszönhetően az időmérőn és a futamokon már újra a gyáriakéhoz hasonló tempót tudtunk diktálni. Ezzel azonban még nem dőlhetünk hátra, mert minden gondunk nem oldódott meg. Második éve használjuk ezt az autót, természetes módon bizonyos alkatrészek elkopnak, és egy idő után ez kihatással van a teljesítményre. Most fontos feladat, hogy újra olyan állapotba hozzuk a saját versenyautónkat, amilyenben a gyári kocsik vannak.
A lehangoló szlovákiai szereplésünk után kis gyógyírt jelentett a Paul Ricardon elért dobogós helyezés, de az alapprobléma továbbra is világosan látszik: az időmérőn a Chevrolettel szemben is több mint fél másodperces lemaradásban voltunk egy olyan pályán, amelyen a Honda tesztelt a télen. Ez elfogadhatatlan. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy legalább a versenytempónk jobb, mert ez nem igaz. Az első futamon Tom Chilton sokkal gyorsabb volt nálam. A második futamos eredményekből nem szabad kiindulni, mert azon a legjobbak közül sokan forgalomban autóznak. Az erőviszonyok tekintetében mindig az időmérő és az első futam a mértékadó. Úgyhogy van min dolgoznunk!
