DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WTCC

Honda forradalom készül Moszkvában?

Nyolcadik helyről indul Norbi Moszkvában az első futamon, de a másodikon már a harmadik rajtkockából. A legjobb ötöt vágytuk, de most az autó ebben nem volt partner. Pedig hasít a Civic...

Tarquini erőből második, Monteiro pedig betalált a tízesbe, övé a fordított pole! A hondások és a ladások nagy napja lehet holnap! Itt nem Lopez a sztár!

Azért írtam az előbbi cikkben, hogy csak a fordított pole-ra nyomulhatunk, mert a szabadedzéseken ott kapirgáltunk a tíz körül, ne gondolja senki, hogy ezen dolgoztunk! Dehogy. Ennyi futotta, még akkor is, ha éppen mással voltunk elfoglalva, bármit is csináltunk, gyorsabb nem lett az autó.

Ehhez képest a a kvalifikáció első szakaszában Norbi egy biztató hatodik idővel nyitott, ő volt a legjobb hondás, olyan nyugtató percek voltak. Tarquini ugrott a második helyre és addigra már mind a három Lada hátsóját meg kellett bámuljuk. Világossá vált, újabb kör kell, mert hamar kimaradunk a dobásból.

Első körben a tizenkettő a cél, de a végére újra az előkelőbb hatodik pozíciót szerezte meg Michelisz. Sikerült megverni három Citroent, élükön Loebbel. Bennani nem jutott be a második körbe, ez is meglepetés, ha műszaki fölényére gondolok. Monteiro ezúttal gyengébben teljesített, mint Tarquini, persze csak látszatra. Tény, a tizenegyedik hellyel mutatta, hogy ő lehet a legközelebb, hogy behúzza a "kis" pole-t.

Jött a második menet és Monteiro be is húzta, bár nem erre hajtott, Norbi pedig a nyolcadik helyével a második futam egyik dobogó-esélyesévé lépett elő. A harmadik kockából indul, ami ugye a második sor.

A legjobb ötben a hondások az olasz Tarquiniért izgulhattak, végül a Muller - Lopez párharc ellopta a showt a mester elől, Muller meg Lopez elől.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: