DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
WTCC

Borkovic: „Ott leszek a Hungaroringen!”

Egy váratlan fordulattal úgy tűnik, mégis folytathatja szereplését a WTCC-ben Dusan Borkovic – bár az erről szóló Facebook-posztot azóta törölte a szerb versenyző. Hamarosan sajtótájékoztató következik.

Nem ért még véget a Borkovic-történet, bár tegnap már tényként kezelhettük azt, hogy a szerb versenyző számára véget ért az idei WTCC-szezon, miután szerződést bontott a Proteam csapatával, ahol komoly problémákkal küzdött a kezdetek óta. Nem elég, hogy az édesapja váratlan halála okozta lelki teherrel meg kellett küzdenie, az autóval is folyamatosan gondjai voltak a szerb óriásnak, ami többek közt azt eredményezte, hogy rajthoz sem állt a marokkói futamokon.

Bár tegnap, szerdán azt közölte a Facebook-oldalán, hogy visszalép a WTCC-szezontól, a francia motorsport.com beszámolója szerint ezen később pontosított a szerb versenyző: „Úgy tűnik, hogy a sajtósaim által közzétett mai poszt sokak számára nem a megfelelő üzenetet vitte át. Kedves rajongóim és barátaim, szeretném, ha tudnátok, hogy sosem adom fel! Ott leszek a Hungaroringen! Minden részletet a pénteki sajtótájékoztatón teszek közzé.”

borkovic_marr



A történetet azonban tovább bonyolítja, hogy a cikkben említett bejegyzés mostanra már eltűnt a versenyző Facebook-oldaláról – nem tudni, ennek mi áll a hátterében, de valószínűnek tarthatjuk, hogy sajtósai tanácsára tett így. Ezzel viszont ismét az a legfrissebb poszt az idővonalán, melyben azt jelenti be, hogy „visszalép a WTCC-től”.

Ha elfogadjuk a tegnap esti, azóta törölt bejegyzést hitelesnek, a legnagyobb kérdés az marad, hogy mely csapat színeiben versenyezhet majd a szerb versenyző. Sok lehetőség nincs, a legvalószínűbb kétségkívül az, hogy a Campos szabad autójába ül majd be – ez az a versenygép, melyet Valente márciusban műszaki hiba miatt összetört, ám azóta megjavították, s nem mellesleg Borkovic épp ezzel az autóval szerepelt a tavalyi szezonban. Pénteken már többet fogunk tudni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: