DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
WEC

Visszavonul a színész-versenyző

Bár korábban is tudni lehetett, hogy idén nem fut teljes szezont a WEC-ben, mégis váratlanul érhette a rajongókat a hír: Patrick Dempsey befejezi autóversenyzői karrierjét, hogy ismét színész legyen.

A Magyarországon elsősorban a Grace-klinika sztárjaként ismertté vált, az elmúlt években a GT-versenyzésbe egyre intenzívebben belefolyó Patrick Dempsey kissé váratlanul bejelentette, hogy megszakítja autósportos karrierjét, s a jövőben csak csapatvezetőként vesz részt a Dempsey-Proton Racing életében. A Bridget Jones-sorozat következő részében is szerepet vállaló amerikai sztár a jövőben ismét színészi karrierjére akar koncentrálni, valami családi életére – tavaly elvált feleségével nemrég ismételten összejöttek.

dempsey



A közlemény így szól: A motorsportban tett utazásom szép dolgokat hozott a számomra, s sok érdekes emberrel találkozhattam általa. Míg a fókusz gyakran az autó teljesítményén an, valójában a legjobban a sok különböző személyiségre, csapattársakra, ellenfelekre, sportbírókra és rajongókra emlékszem a legjobban. Szerettem különböző csapatok része lenni, megosztani tapasztalataimat számos nagyszerű baráttal.

Szeretném mindenkinek megköszönni, aki ezt lehetővé tette, aki segítette az utamon. S különösképp köszönöm a rajongóknak a támogatásukat és a barátságukat. Semmi nem történhetne meg nélkülük, ha nem vennének jegyeket, ha nem látogatnának el a versenyekre, szóval hálás vagyok azért, hogy ily módon befektettek az én szenvedélyembe. Különösképp boldoggá tesz, hogy láthatom, mennyien váltak rajongóvá karrierem során.

Ám életem ezen pontján, egy csodálatos szezont követően, melyet köszönök barátaimnak a Porschénál és a TAG Heuernél, vissza kell vennem, hogy a családomra és a színészi karrieremre koncentrálhassak. A Dempsey-Proton Racing az idei WEC-szezonban is indít egy Porsche 911 RSR-t, s remélem, hogy az időbeosztásom lehetővé teszi majd, hogy legalább csapattulajdonosként kiélvezhessek egy-egy versenyhétvégét. Különös köszönettel tartozom a Porschének a hihetetlen támogatásukért, ahogy a családomnak is most, amikor meghoztam ezt a nehéz döntést.

Sosem felejtem el mindezt, az élet megtanított rá, hogy lehetetlen megjósolni a jövőt. Izgatottan várom, milyen út áll még előttem, és ki fogom élvezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: