DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
USA

Törő-repülő autók és Ericsson-siker az IndyCar-nyitányon

Két tömegkarambol, Grosjean a győzelemért harcolva ütközött, egy másik ex-F1-es nyert – roncsderbinek is beillő drámai futammal startolt el az IndyCar.

Hatalmas balesettel indult az IndyCar évadnyitó futama St. Petersburgben: a mezőny második felében több autó is összeütközött, érintett volt az incidensben Helio Castreneves, Simon Pagenaud és Santino Ferrucci is, a tömegkarambol helyszínére néhány pillanatnyi késéssel megérkező Benjamin Pedersen pedig a levegőbe reptette Devlin DeFrancesco autóját. A baleset és az összetört autók miatt azonnal piros zászlóval félbeszakították a versenyt, de szerencsére minden pilóta megúszta komoly problémák nélkül: csak Castroneves szenvedett kisebb kézsérülést.

 

Az újraindítást követően a karrierje második IndyCar-pole-ját szerző Romain Grosjean megőrizte a vezetést andrettis kollégája, Colton Herta, valamint a McLarent erősítő Pato O’Ward előtt. Herta aztán a rosszabb gumihasználat révén eltűnt Grosjean mögül, a második kerékcseréket követően viszont így is elveszítette az első pozíciót az ex-Formula-1-es francia, Scott McLaughlin ugyanis megelőzte őt.

 

A verseny menetét előbb Conor Daly balesete törte meg, aki azután találta meg a gumifalat, hogy összeért Kyle Kirkwooddal. Aztán viszont Kirkwood egy sokkal nagyobb incidensben is érintett volt: Rinus Veekay állt bele a gumifalba, amit Jack Harvey és ő már nem tudott elkerülni, Kirkwoord pedig a levegőbe repült. És ezzel még nem is volt vége a balesetek során, később ugyanis Herta is a falnak ütközött, Will Power hathatós „segítségével”.

Az élen eközben Grosjean üldözte McLaughlint, a harmadik bokszkiállások után pedig meg is támadta ellenfelét: a csatának azonban ütközés lett a vége, mindkettejük számára véget a futam érdemi része a 72. körben, Grosjean ki is esett! Az incidens miatt később McLaughlint meszelték el a felügyelők.

 

A vezetést így O’Ward örökölte meg, a futam hajrájára – amelyet Josef Newgarden kigyulladó autója is színesített – viszont megérkezett rá Marcus Ericsson. Három körrel a vége előtt pedig meg is történt a helycsere köztük: O’Ward vélhetően véletlenül rányomott a bokszutcai sebességszabályozóra (vagy magától aktivizálódott az), így a svéd elment mellette a célegyenesben. Ericsson pedig már vissza sem nézett, az F1-et is megjárt tavalyi Indy 500-győztes győzelemmel indította a 2023-as évadot a Chip Ganassi színeiben. O’Ward lett a második, Scott Dixon pedig a harmadik, megelőzve Alexander Rossit, Callum Ilottot, Graham Rahalt, Powert és Alex Palout.

A futam végeredménye:

1. Marcus Ericsson Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 2.4113
3. Scott Dixon Chip Ganassi 2.9257
4. Alexander Rossi Arrow McLaren 6.7689
5. Callum Ilott Juncos Hollinger Racing 8.2650
6. Graham Rahal RLL Racing 10.7671
7. Will Power Penske 11.6798
8. Alex Palou Chip Ganassi 14.7244
9. Christian Lundgaard RLL Racing 14.9528
10. David Malukas Dale Coyne Racing 15.4401
11. Marcus Armstrong Chip Ganassi 15.8049
12. Agustín Canapino Juncos Hollinger Racing 28.1332
13. Scott McLaughlin Penske 1 kör /49.0967
14. Conor Daly Ed Carpenter Racing 1 kör /57.2539
15. Kyle Kirkwood Andretti Autosport 3 kör /40.1033
16. Sting Ray Robb Dale Coyne Racing 4 kör
17. Josef Newgarden Penske 5 kör
18. Romain Grosjean Andretti Autosport Ütközés
19. Felix Rosenqvist Arrow McLaren 49 kör
20. Colton Herta Andretti Autosport Ütközés
21. Rinus VeeKay Ed Carpenter Racing Ütközés
22. Jack Harvey RLL Racing Ütközés
23. Helio Castroneves Meyer Shank Racing Ütközés
24. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises Ütközés
25. Devlin Defrancesco Andretti Autosport Ütközés
26. Simon Pagenaud Meyer Shank Racing Ütközés
27. Benjamin Pedersen A. J. Foyt Enterprises Ütközés
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: