DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Indy 500: Alonso bizakodó a verseny előtt

Fernando Alonso másodszor rajtolhat el a legendás Indy 500-on, ám sokak szerint rossz lóra tett a Chevrolet-val. Ő úgy érzi, nem számottevő a különbség, ráadásul az elmúlt két évben is a Chevy nyert.

A Honda-motoros autók nyolc helyet béreltek ki maguknak a múlt vasárnapi „Fast Nine” időmérő edzésre, melyen eldöntötték az első kilenc sorsát. Rinus VeeKay volt az egyetlen, aki Chevrolet-motoros autóval be tudott kerülni.

Fernando Alonso csak a 26. rajtpozíciót szerezte meg az Arrow McLaren SP versenyzőjeként, de nem aggódik sem a Chevrolet, sem pedig a gyenge rajtpozíciója miatt.

„Kívülről elég nehéz megmondani, mekkora a különbség a motorok között” – kezdte Alonso az Autoweeknek. „Szerdán, csütörtökön és vasárnap is úgy tűnt, hogy nincs nagy különbség az autók között, ami a versenytempót illeti, ráadásul a legutóbbi két alkalommal is a Chevy nyert.”



„Semmi kétségem, rendben lesz minden a versenyen. Ez éven a motorok több extrát használhattak el az időmérőkön, talán e téren van egy kis lemaradás, de kívülállóként ezt nem lehet megmondani. Csak az időmérős eredményeket látjuk, ahogyan ti is. Talán az időmérőn fölényben volt a Honda, de a verseny számít és jó kis kavarodásra van kilátás.”

„A koronavírus kissé átírta a forgatókönyvet, ez mindenkit érint. Nekem is kevesebb időm volt felkészülni, mint amennyire szükségem lett volna, vagy amennyit szerettem volna. Úgy gondoltam, lehet egy-két versenyem még az Indy 500 előtt és jobban bele tudunk bújni az adatokba a mérnökökkel.”

„Több tapasztalatra lenne szükségem, legutóbb a Dakaron vezettem versenyautót, és azért nem egy kategória a kettő, azt hittem felkészültebben érkezek majd ide. 12 órával kevesebb lehetőségünk van itt is gyakorolni a COVID-19 miatt, ráadásul így olyan ez az egész, mintha csak megcsinálnánk az ötszáz mérföldet, nincs lehetőségünk kiélvezni ezt az egészet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: