DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

100 év után ismét francia pole az Indy 500-on

Bár különös módon nem az első helyért folyó csata volt nemzetközi viszonylatban az Indy 500 utolsó kvalifikációs napjának fő beszédtémája, Simon Pagenaud történelmi jelentőségű pole-t szerzett az Ed Carpenter Racing triója előtt.

Bár vasárnap sokáig még az is kilátásban volt, hogy az esős időjárás miatt elmarad a leggyorsabb pilóták pole-ért folyó különcsatája, a Fast Nine, és az időmérő szombati állása alapján kapja meg rajthelyezését az első kilenc pilóta is, végül az eső elállt, a pálya szárítása is hamar elkezdődött, és némi csúszás után lezajlott a nap főattrakciója.

Teljesen elmosott nap során a Fast Nine nem került volna sorra, az utolsó sorról és a leglassabbak részvételéről döntő Bump Day viszont hétfőre tolódik – erre sem volt szükség, ezzel kezdődött meg végül a vasárnapi program, és a világ egységesen döbbent le a híren, hogy Fernando Alonso és a McLaren csak a 34. helyet szerezte meg, azaz éppen hogy kiszorult az állandó 33 fős keretből, így nem vehet részt a várva várt versenyen az előttünk álló hétvégén.

D6-ezzNV4AEJkYT



A rajtrács 10. és 30. helye közötti pozíciók már szombaton eldőltek, a vasárnapot pedig a pole-ért zajló küzdelem zárta, amelyen azok vehettek részt, akik a leggyorsabb kilenc között zárták az előző napot. A szombati elsőnek, a most utolsóként pályára hajtó Spencer Pigot-nak nem sikerült megőriznie a pozícióját, hiszen korábban Simon Pagenaud futott a Penske-vel egy annyira egyenletes négykörös átlagot, ami végül mindenki számára túlszárnyalhatatlan maradt. A francia ezáltal a tavalyi itteni második rajthelyét is meg tudta javítani, és 1919 óta először szerzett pole-pozíciót a leghíresebb oválpályás versenyre Franciaországnak – pontosan száz évvel ezelőtt ez René Thomas-nak sikerült legutóbb, még az 500 mérföldes futam 7. kiírásán.

Pagenaud mögött az Ed Carpenter Racing három versenyzője sorakozik: maga a csapatfőnök, a csak oválversenyeken induló Carpenter – aki már háromszor szerzett pole-t, de még egyszer sem nyert – lett a második, mögötte Pigot-val és Ed Jonesszal. A legjobb Honda-motoros autó az 5. helyen végző újonc, Colton Herta lett, sarkában a tavaly győztes Will Powerrel.

A versenyre felvezető hetet a média forgatagában tölti a 33 versenyző, akik az utolsó edzésre legközelebb pénteken ülnek autóba, az Indy 500 103. futama pedig vasárnap rajtol majd. És ismét emeljük ki, valószínűleg Fernando Alonso nélkül – mert noha a verseny szabályai szerint van lehetőség arra, hogy a sikertelenül kvalifikáló csapatok megvásárolják egy rajthelyet szerző nevező indulási jogát, ám a McLaren részéről Gil de Ferran elmondta, ilyet nem terveznek, mert csakis saját erőből szeretnének részt venni a világ egyik leghíresebb versenyén, amivel jövőre ismét megpróbálkoznak.

Az Indy 500 rajtsorrendje:

# Versenyző Csapat Autó Idő/Hátrány
1 Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet 2:36.5271
2 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Chevrolet 0.0700
3 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Chevrolet 0.1131
4 Ed Jones Ed Carpenter Racing Chevrolet 0.2358
5 Colton Herta Harding Racing Honda 0.6194
6 Will Power Team Penske Chevrolet 0.9219
7 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Honda 0.9388
8 Josef Newgarden Team Penske Chevrolet 1.0937
9 Alexander Rossi Andretti Autosport Honda 1.1969
10 Marco Andretti Andretti Herta Honda 0.8458
11 Conor Daly Andretti Autosport Honda 0.9417
12 Helio Castroneves Team Penske Chevrolet 1.0066
13 Marcus Ericsson Schmidt Peterson Honda 1.0144
14 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Honda 1.1603
15 James Davison Dale Coyne Racing Honda 1.1786
16 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Chevrolet 1.2845
17 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Honda 1.2955
18 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Honda 1.2985
19 Oriol Servia Schmidt Peterson Honda 1.3738
20 Charlie Kimball Carlin Chevrolet 1.4264
21 J.R. Hildebrand Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet 1.4313
22 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda 1.4528
23 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing Honda 1.5544
24 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Chevrolet 1.5640
25 Jack Harvey Meyer Shank Racing Honda 1.5792
26 Jordan King Rahal Letterman Lanigan Honda 1.7131
27 Ben Hanley DragonSpeed Chevrolet 1.7271
28 Zach Veach Andretti Autosport Honda 1.8252
29 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing Honda 1.8563
30 Pippa Mann Clauson-Marshall Racing Chevrolet 1.8932
31 Sage Karam Dreyer & Reinbold Racing Chevrolet 1.5476
32 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Honda 1.6847
33 Kyle Kaiser Juncos Racing Chevrolet 1.8040
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: