DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
USA

A legszűkebb elit tagja lett újabb futamgyőzelmével Scott Dixon

Hetedik éve nem tud futamot nyerni a legkisebb Andretti az IndyCarban - helyette Scott Dixon diadalmaskodott, pályafutása során immár negyvenkettedszer. Ezzel felkúszott az örökranglista harmadik helyére, nem akárkik mellé.

Az Andretti-klán legkisebb tagja, Marco egy nagyon hosszú és kellemetlen sorozatot már megszakított azzal, hogy megnyerte a 2018-as IndyCar-szezon detroiti duplafordulójának első időmérőjét: a harmincegy éves amerikai legutóbb 2013-ban, Poconóban tudott az első helyről rajtolni. Elsőként befutni ennél még régebben, még 2011-ben, Iowában tudott utoljára, ennek a hétéves nyeretlenségi szériának végül ma sem tudott pontot tenni a végére.

Pedig sokáig úgy nézett ki, hogy minden adva van ehhez, Andretti ugyanis a verseny első felét uralta. Ezt követően aztán szépen fokozatosan elkezdték őt „megenni” a riválisok, egy lassú bokszkiállásnak köszönhetően előbb Scott Dixon, majd a Detroitban mindig erős Graham Rahal is elment mellette. Dixon innentől kifejezetten magabiztosan, kényelmes előnnyel vezetett, egészen addig, amíg az osztrák René Binder ki nem látogatott a bukótérbe, lefulladó autóját pedig csak teljes pályás sárga zászlózás mellett tudták újraindítani.

marcoandretti



Az élen ekkor Dixon, Rahal és váltott vezetésben az Andretti-armada következett Hunter-Reayjel, Andrettivel és Rossival. A 45. körben az egyik élmenő, Rahal méretezett el egy kanyart, majd miután túlságosan ráment az elég magas rázókőre, a megbicsakló autóval jókorát csattant a detroiti városi pálya betonfalán. 10 körrel később a Haas F1-es csapatának tesztpilótájaként tevékenykedő, most a Dale Coyne Racinghez beugró Santino Ferruccit taszajtotta és forgatta meg, majd küldte a falba Charlie Kimball, akit az esetért egyébként meg is büntettek.

A városi pályához képest kifejezetten nyugodt versenyen végül tehát csak Rahal és Ferrucci esett ki, de Dixont, miután az élre állt, semelyik eset nem tudta megzavarni és sziklaszilárd magabiztossággal szerezte meg amerikai pályafutása negyvenkettedik futamgyőzelmét. Mögötte a három andrettis futott be, elöl Hunter-Reayjel, mögötte Rossival és a végén elfogyó Andrettivel, akinek tehát továbbra is várnia kell IndyCar-karrierje harmadik győzelmére, a top 5-be pedig rajta kívül még Takuma Sato fért be.

dixon1

Azzal, hogy Dixon immár 42 futamgyőzelemmel büszkélkedhet, a vonatkozó örökranglistán már a holtversenyes harmadik helyet foglalja el az ugyancsak ennyinél megálló „második generációs” Andrettivel, Michaellel, előtte pedig már csak két legenda, A.J. Foyt és az időrendi sorrendben, valamint karrierje sikerességét tekintve is első számú Andretti, Mario található 67, illetve 52 első hellyel. Ha Foyt rekordját már nem is dönti meg, Dixon azért akár még levadászhatja az előtte álló másik Andrettit is, ehhez már csak tíz sikert kell elkönyvelnie. Nyáron lesz harmincnyolc éves, ha akarja, ideje lehet még rá...

 

A detroiti első verseny végeredménye:

# Versenyző Autó Kör Idő/Hátrány
1 Scott Dixon Honda 70 1:39:24.6189
2 Ryan Hunter-Reay Honda 70 1.8249
3 Alexander Rossi Honda 70 4.1771
4 Marco Andretti Honda 70 11.5191
5 Takuma Sato Honda 70 11.8757
6 Ed Jones Honda 70 13.7649
7 Will Power Chevrolet 70 15.0733
8 Robert Wickens Honda 70 21.4715
9 Josef Newgarden Chevrolet 70 21.5622
10 Spencer Pigot Chevrolet 70 21.9523
11 J.Hinchcliffe Honda 70 22.3158
12 Zach Veach Honda 70 23.0621
13 S.Bourdais Honda 70 23.3441
14 Tony Kanaan Chevrolet 70 26.1877
15 Matheus Leist Chevrolet 70 26.5471
16 Jordan King Chevrolet 70 27.0156
17 Simon Pagenaud Chevrolet 70 29.8038
18 Gabby Chaves Chevrolet 70 33.7246
19 Charlie Kimball Chevrolet 70 34.0911
20 Max Chilton Chevrolet 70 34.8584
21 Rene Binder Chevrolet 67 3 kör
22 Santino Ferrucci Honda 55 -
23 Graham Rahal Honda 45 -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: