DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Bemutatták Alonso Indy 500-as autóját

A McLaren szerdán kora délután egy videóban fedte fel annak a versenyautónak a külsejét, amelyet Fernando Alonso vezet majd az Indianapolis 500-on - és amellyel még ezen a délutánon teljesíti első tesztjét.

Ahogy egyre közeledünk a nagy eseményhez, úgy válik egyre kézzelfoghatóbbá Fernando Alonso Indy 500-as kalandja. A spanyol már ezen a szerdai napon is Indianapolisban tartózkodik ideiglenes csapatával, az Andrettivel, ahol egy privát tesztnapot kapott a pálya és új autójának megismerésére.

Mielőtt azonban a kétszeres F1-es bajnok kihajtott volna első 2,5 mérföldes körére, a McLaren elejébe ment a dolgoknak és egy videóban tárta a világ elé Alonso új munkaeszközét. A háromoldali együttműködés révén hivatalosan McLaren-Honda-Andretti néven futó versenyautó teljesen narancssárga festést kapott, hasonlóan azokhoz a saját gyártású McLarenekhez, amelyek az 1970-es években sikerrel versenyeztek már az Indy 500-on.

Persze csak a festés lehetett újdonság, hiszen maga az autó ugyanazzal a karosszériával és belsőségekkel rendelkezik majd, amit a Dallara és a Honda együttműködése révén Alonso csapattársai és a mezőny nagyobb része is vezet majd. Az már nem sokkal a részvétel bejelentését követően ismertté vált, hogy a spanyol rajtszáma itt nem az F1-ben megszokott 14-es lesz (azt már egy állandó versenyző, Carlos Munoz használja), hanem a 29-est választotta, amely júliusi születésnapját is jelölheti.

Alonso tesztje ma, szerdán közép-európai idő szerint 15:30-kor kezdődik majd, amiről az IndyCar YouTube-csatornája élő közvetítést is sugároz. A videó itt érhető el, és nagyjából hét és fél órán át tart majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: