Ugye mindannyian emlékszünk Donovan McNabb 2013. novemberi, Amerika-szerte nagy port kavart eszmefuttatása, miszerint az autóversenyzők nem nevezhetőek valódi sportolóknak.
Az egykori NFL játékos a Fox Sports Live című műsorban ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy a NASCAR királykategóriájának, a Sprint Cupnak szupersztárja, Jimmie Johnson (vele együtt pedig en bloc az autóversenyző társadalom) szerinte egyáltalán nem tekinthető atlétának.
A beszélgetés során McNabb az elmúlt évtized legdominánsabb sportolóit felvonultató listáján Johnsont csak a harmadik helyre sorolta közvetlenül Tiger Woods és Kobe Bryant mögé.
"Hogy Johnsont sportolónak tartom-e? Abszolút nem" - mondta a Philadelphia Eagles korábbi irányítója. "Csak ül az autóban és vezet. Ez nem sportteljesítmény. Mi atletikus van abban, amit csinál?"
Mondani sem kell, hogy McNabb szavai hatalmas lavinát indítottak el. Nem csak a NASCAR, de az IndyCar, az NHRA és a rally rajongók is kifejtették nem éppen hízelgő véleményüket az egykori focisztár látásmódját illetően, aminek köszönhetően a Twitteren villámgyorsan a #PeopleWhoAreMoreAthleticThanDonovanMcNabb (emberek, akik sportosabbak, mint Donovan McNabb) lett a legtöbbet használt hashtag az USA területén. Számos hivatásos versenyző is megszólalt a témában, akadt, aki konkrétan visszaküldte a jó édes anyjába az NFL csillagot, míg mások, mint például a triatlon megszállott, elképesztő állóképességéről is híres Johnson csak annyit fűzött hozzá, hogy mindenkinek megvan a joga a saját véleményéhez.
Kinek van azonban igaza? Az autóversenyzők teljesítménye valóban nem nevezhető egy lapon más sportágak professzionális képviselőivel? Vagy pontosan ellenkezőleg, a volánművészetet űző fenegyerekek (és feneleányok) fizikuma is elit szintet képvisel?
A hetvenes-nyolcvanas években megszokott látvány volt, ha egy népszerű versenyzőt cigarettával a szájában kaptak lencsevégre, sőt még az sem nagyon verte ki a biztosítékot senkinél, ha a futam leintése után, az autójából kiszállva rögtön egy doboz sört emelt a szájához.
Nem voltak gondosan megtervezett, tudományos alapokon nyugvó étrendek és edzéstervek, a bajnokok reggelije pedig a legendás James Hunt szerint csakis a szex lehetett.
Az 1986-os Indianapolis 500 győztese, Bobby Rahal egy, a Road and Track-nek néhány évvel ezelőtt adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a kemény fizikai edzések és az ezzel összefüggő, tudatos táplálkozás csak a motorsport modern érájában vált igazi trenddé.
"Fitness? Hah! Az én karrierem a hetvenes években kezdődött és akkor a fiatalságom adta fizikai teljesítőképeségem bőven elég volt. Nem csináltam szinte semmit azon kívül, hogy vezettem. Ahogy telt az idő és elkezdtem öregedni, úgy a harmincas éveim végén, két dolgon változtattam csak: abbahagytam a dohányzást és sokat kerékpároztam. Egyértelmű, hogy van idő, amikor a korod melletted dolgozik és van, amikor már ellened, különösen, ha az ellefeleid a pályán 10-15 évvel fiatalabbak nálad."
Ayrton Sennát tartják az első olyan versenyzőnek, aki igazán komoly figyelmet fordított az állóképességének és erőnlétének javítására, a pályán kívüli edzésprogramokat azonban Michael Schumacher fejlesztette tökélyre. A legendák szerint volt időszak, amikor a későbbi hétszeres F1-es világbajnokot akkora megszállottság kerítette hatalmába, hogy egy megnyert futam után ahelyett, hogy a csapattal ünnepelt volna, inkább az edzőtermet célozta meg. A kitartása azonban kétségkívül kifizetődő volt, hiszen nem csak a vele született tehetsége, de elképesztő erőnléte is szükségeltetett ahhoz, hogy a versenyek utolsó körében is közel olyan teljesítmény nyújtson, mint a rajt után.
A Schumacher-modell, már ami az edzést illeti, egykoron kuriózumnak számított, ma viszont labdába sem rúghat az a pilóta, aki nem ad bele mindent az edzőteremben is.
"Őszintén szólva, nem tudod egyforma erőbedobással tejesíteni a kvalifikációt és a verseny valamennyi körét, ez fizikailag lehetetlen" - véli az IndyCar 2014-es bajnoka, Will Power, aki közismert arról, hogy a rosszullétig képes hajtani magát az erőnléti edzéseken.
"Fitness tekintetében a végső cél, hogy testileg vékonyabb legyél és az elméd tisztává váljon, úgy, hogy közben a lehető legkeményebben tudj hajtani a verseny alatt. Pláne az IndyCarra igaz ez, ahol az autók vezetése borzasztóan igénybe vesz fizikálisan."
A Team Penske ausztráljának elmondása szerint a széria pilótái egy átlagos napon két-három órát töltenek az edzőteremben.
"Hetente két, vagy három nap szól a súlyzós edzésekről és három a kardióról, néha pedig a kettő kombinációjáról ugyanazon a napon. Muszáj, hogy az izmaid bírják a strapát a nagy leszorítóerővel bíró open-wheel autóban, pláne szervó híján ez kulcsfontosságú."
"Ó, a fenébe is, emlékszem, régen néztük a francia Forma-2 és Forma-1-es versenyzőket, akik az időmérő előtt megebédeltek, az asztalon mindig ott állt egy üveg bor is, majd bepattantak az autóba" - nevetett Rahal. "Mi pedig Indy-ben azon viccelődtünk, hogy ha nem tudsz vezetni másnaposan, akkor egy senki vagy. Ha megnézed az 50-es, 60-as évek amerikai focistáit, majd rápillantasz a mai srácokra, akkor már teljesen más testfelépítésű embereket látsz. Ugyanez a helyzet az autóversenyzőkkel. Minden az ideális táplálkozás és a fizikális tréningek megértéséről szól, ez az, ami az évtizedek során kialakult változásokhoz vezetett a sportban. Más idők járnak."
Akad néhány olyan versenyző, akik az IndyCar kényszerűen fitness-orientált mezőnyéből is kiemelkednek. Ilyen például Marco Andretti, akinek még a tweetjei 90%-a is az edzésprogramjáról szól, vagy éppen a vasember viadalokon is előszeretettel induló Scott Dixon és Tony Kanaan.
Az Indy Racing League 2004-es bajnoka, egyben a 2013-as Indianapolis 500 győztese már a puszta megjelenésével is kirí open-wheeles kollégái közül.
A ránézésre inkább egy miniatűr Vin Dieselre hasonlító Kanaan (a színész 182 cm, a brazil 165 cm magas) edzője, Ryan Harber nagy tapasztalattal bír az autóversenyzők trenírozásának terén.
"A pilóták pulzusa egy kétórásnál is hosszabb versenyen végig 160-180 között van, ami jobban belegondolva egyenértékű egy HIT (high intensity training) edzéssel" - magyarázta a szakember a Men's Fitness-nek. "Képzeljünk el egy egylábas lábtolást hetven kilóval, tartsuk másfél másodpercig, engedjük le, majd ismét fel és tartsuk is ott több, mint két órán keresztül. És ez csak a test alsó része, a felsőtest szintén hatalmas megerőltetésnek van kitéve."
Na, de mi a helyzet a versenypályákon produkált extrém magas sebességek okozta mellékhatásokkal?
"Semmivel nem lehet szimulálni az autóban fellépő G-erőket, arra viszont képesek vagyunk, hogy erre a lehető legjobban felkészítsük a testet" - folytatta Harber."Rengeteg versenyző edz úgy, mint a triatlonosok, vagy akár ők maguk is ezt a sportot űzik amikor nem autóban ülnek. Tony hatalmas távokat úszik le, kerékpározik és fut, nem hiába visszatérő résztvevője ma már az embert próbáló ironman versenyeknek is."
Kanaan a triatlon, valamint a súlyzókkal végzett munka mellett a CrossFit és a HIIT (high intensity interval training) szépségeit is felfedezte. A futamok hetében azonban csak három edzést iktat be, a legkeményebbet abból is már hétfőn letudja, így a hétvégének regenerált izomzattal tud nekivágni.
Hogy a kemény munka mennyire kifizetődő, azt jól szemlélteti, hogy hiába múlt már el 40 esztendős, a verseny közben mért biometrikus adatok (pulzus, légzésszám, vérnyomás stb.) alapján Kanaan még mindig a legjobb formában lévő pilóták egyike az IndyCarban.
"A legfontosabb dolgok a kardió, az állóképesség és az erőnlét" - mondta a brazil. "Nagyon sokat számít mentálisan, hogy amikor egy igazán forró, kemény versenyre van kilátás, akkor tudom, hogy én vagyok az egyik legfittebb srác a pályán, ez magabiztosságot ad. Ha nem vagy eléggé formában, akkor a lábaid hamar elkezdenek fájni, vagy éppen nem tudod tartani a kormányt, ezáltal képtelen vagy konstans teljesítményt nyújtani és hibát követhetsz el."
A négyszeres Indianapolis 500 résztvevő Alex Lloyd már visszavonult az aktív versenyzéstől, de még mindig nem tesz lakatot a szájára, ha valaki a pilóták fittségét kérdőjelezi meg.
"Tudják mi az a kérdés, amit a legtöbbet feltettek nekem amikor még versenyeztem? Nem, nem az, hogy 'Féltél-e a pályán?', sőt, mégcsak nem is az, hogy 'Milyen gyorsan ment az autód?'. A leggyakoribb kérdés ugyanis az volt, hogy 'Minek kell egy versenyzőnek fittnek lennie az autójában? Nem csináltok mást, mint ültök és forgatjátok a kormányt'. Az én válaszom ilyenkor egyszerűen annyi volt: 'Növessz agyat.'"
