Az eredetileg vasárnapra kiírt, de a szakadó eső miatt végül elhalasztott futam ugyanis maga volt a színtiszta aranymérce a maga őrületével, hajmeresztő momentumaival és az olyan fordulatokkal, amelyek akár még a végső bajnoki címre is sorsdöntő hatással lehetnek.
Úgyhogy aki még nem látta volna, az most hagyja is abba ezen a ponton az olvasást, nézze meg először a saját szemével és csak utána térjen vissza erre a posztra, mert ez a verseny tipikusan az a kategória, amit látni KELL. Méghozzá spoilerek nélkül, mert egy instant műremekről van szó.
A helyi idő szerint hétfő déli tizenkét óra után pár perccel elrajtolt ABC Supply 500 legnagyobb vesztese kétségkívül az összetett pontversenyt az idény második futama óta vezető Simon Pagenaud lett.
A Team Penske francia pilótája már a kvalifikáción is küszködött autójával, aminek eredményeképpen idei legrosszabb rajthelyét elérve csak a tizennegyedikként indulhatott. A helyzete magán a versenyen sem alakult sokkal fényesebben, miután rendre csak a tizedik pozíció környékén tudott haladni. A kegyelemdöfés végül a 158. körben érte, amikor váratlanul, senkitől sem zavartatva az 1-es kanyar falának csapta a 22-es számú Dallara-Chevy-t. Az ütközést Pagenaud szerencsére karcolás nélkül megúszta, amit viszont az autója már nem mondhatott el magáról, így a bajnoki éllovasnak itt be is fejeződött a futam, ami a végeredményt tekintve egy 18. helyet jelentett számára.
“Nem igazán volt valami kimagaslóan jó autónk ma, de a pontok szempontjából fontos volt” - mondta Pagenaud, aki igyekszik pozitív maradni. “Meglátjuk mi lesz ezután, keményen kell harcolnunk a szezon végéig.”
A 32 éves versenyző Pocono előtt még 58 ponttal vezette az összetettet tulajdon csapattársa, Will Power előtt. Ez az előny azonban villámgyorsan 20 egységnyire redukálódott köszönhetően a szerencsétlen balesetnek, valamint ezzel párhuzamosan az utóbbi hat futamon bombaformában lévő Power győzelmének.
Az ausztrál korábban saját maga vallotta be, hogy miután a szezonnyitó St. Petersburgi versenyt betegség miatt ki kellett hagynia szinte biztos volt abban, hogy ezzel a bajnoki esélyeinek is előre lőttek. Ezen aggodalmát a rajongótábora is osztotta, lévén az IndyCarban zajló küzdelmek olyannyira szorosak, hogy még egyetlen pontocskának is sorsdöntő szerep juthat a végelszámolásnál – erről Juan Pablo Montoya tudna a leginkább mesélni, aki konkrétan pontegyenlőség mellett nyert (1999) és vesztett is el (2015) bajnoki címet.
Már a márciusi, St. Pete-i hétvégén is feltettem a kérdést, vajon meglesz-e a böjtje annak, hogy akkor a Team Penske Oriol Serviát ültette a gyengélkedő Power #12 Dallara-Chevy-jébe ahelyett, hogy inkább kihagyták volna vele a versenyt.
Azzal ugyanis, hogy az ausztrál teljesítette a kvalifikációt – nem is akárhogyan, lévén pályacsúccsal szerezte meg a pole-t -, a szabályok értelmében még a futamtól való távolmaradása esetén is jogosult lett volna az utolsó pozícióért járó pontok felére azon egyszerű oknál fogva, hogy az autó szerepelt a rajtlistán, tehát ha nem startol el, akkor a mezőny legvégére, esetünkben 22.-nek rangsorolják. Ez történt például 2014-ben, amikor Jack Hawskworth és Mikhail Aleshin annak ellenére is megkapták a legutolsó helyért járó egységek 50%-át, hogy sérülés miatt előbbi kénytelen volt távol maradni a poconói, utóbbi pedig a fontanaifordulótól. Powerével ellentétben viszont az ő esetükben magukat a versenygépeket sem indították el, szó nem volt helyettesítő pilótáról.
St. Petersburgben azonban a Team Penske - a pletykák szerint a főszponzor Verizon nyomására - nem parkolta le a 12-est, inkább Serviával a volán mögött küldte pályára. Ezen döntés következtetében bukott el tehát a toowoombai 4 biztos ingyenpontot, aminek akár brutális hatása is lehet a végelszámolást tekintve.
Power Phoenix-en foglalhatta vissza munkaeszközét és rögtön egy harmadik hellyel zárt. Az ezt követő hat futamon nem annyira jött ki számára a lépés, amit jól példáz, hogy a legjobb eredménye a detroiti duplaforduló szombati felvonásával bezárólag csak egy negyedik pozíció volt Alabamából. A Belle Isle Parkban rendezett vasárnapi versenyt azonban sikerült megnyernie, innentől pedig új időszámítás kezdődött a 35 éves pilóta szezonjában. A következő, Road Americán lebonyolított futamot szintén az élen fejezte be, majd Iowában a második, Torontóban ismét az első, Mid-Ohión pedig újfent az ezüstérmes pozícióban landolt. A sorminta pedig most, a Pocono Raceway-en folytatódott, ahol sikeresen megszerezte idei negyedik, IndyCar pályafutását tekintve pedig huszonkilencedik győzelmét.
A nyolcadik helyről rajtolt Power az ötszáz mérföldes viadal második felében villogtatta meg oroszlánkörmeit igazán, aminek eredményeképpen elsőként haladhatott át a lengő kockás zászló alatt 1.1459 másodpercet adva a Schmidt Peterson Motorsports #7 Dallara-Hondáját vezető, másodikként leintett Mikhail Aleshinnek.
“Boldog vagyok, hogy győzni tudtam itt, szeretek 500 mérföldeseket nyerni” - nyilatkozta Power, aki azt is elárulta, hogy a verseny hajrájában nagyon alacsony leszorítóerővel kellett megküzdenie, ami jelentősen nehezítette a dolgát.“[Pocono] az egyik legnehezebb ovál azok közül, amelyeken versenyzünk, szóval igazán örülök a Verizonnak és a csapatunknak. Jó dolog, hogy faragni tudtunk a hátrányunkon összetettben, de nyilvánvalóan még nagyon sok van hátra. Mindent beleadunk, hogy megnyerjük a bajnokságot. Az év elég pocsékul kezdődött, de úgy érzem, igen erős visszatérést produkáltunk.”
A 2014-es IndyCar bajnok mögött célba ért Aleshin az egész hétvége során rendkívüli teljesítményt nyújtott a 2.5 mérföldes trioválon. A szombati szabadedzést megnyerte, majd ezt követően a kvalifikáción sem talált legyőzőre, megszerezve főkategóriás pályafutása első pole pozícióját. Bár a verseny nem indult zökkenőmentesen a számára – az első rajtot azért vonták vissza, mivel nagy igyekezetében hamarabb lépett a gázra, mint kellett volna - , végül fantasztikus teljesítményt nyújtva 87 kört töltött az élen a 200-ból. Az orosznak a végső győzelemre is komoly esélye lett volna, ha saját elmondása szerint nem hoznak meg egy rossz döntést pont a legkritikusabb pillanatban.
“A csapat elképesztő munkát végzett” - mondta Aleshin, aki a 2014-es, szombati detroiti verseny után másodjára állhatott fel a dobogó második fokára. “Az utolsó kiállásomkor végrehajtottunk némi módosítást az autón, ami nem bizonyult valami jónak, ezért estem vissza. Később jobb lett megint, de sajnos a végén már nem tudtam elkapni Willt. Hiába vezettem a határon, ő egyszerűen túl gyors volt.”
A ‘verseny embere’ cím abszolút esélyesét a harmadik helyen kell keresni.
Ryan Hunter-Reay hétvégéje enyhén szólva sem indult optimálisan, miután már az első edzésen sikerült összetörnie az autóját, amely mindennek fejébe – csak, hogy még jobban fájjon – pontosan az a karosszéria volt, amivel 2014-ben megnyerte az Indianapolis 500-at (tudják, amelyiknek tulajdonjogát még tavaly megpróbálták elárverezni, de végül nem akadt rá vevő).
Az Andretti Autosport versenyzője a folytatást tekintve a tartalékgépbe kényszerült, de annak felkészítésével a csapat nem végzett időben a kvalifikációra, ezért az amerikai az utolsó pozícióból várhatta a csak a rajtot.
A 35 esztendős veterán ezt követően igencsak felszívta magát, és már az első három kör elég volt ahhoz, hogy a 22.-ről a 14. pozícióba tornássza fel összetéveszthetetlen színekben pompázó Dallara-Hondáját. A menetelését ideiglenesen megzavarta a verseny első sárga zászlós periódusa, köszönhetően Takuma Satónak, aki istenesen a falnak vágta az AJ Foyt Racing #14 Dallara-Hondáját. A harmadik pozícióból startolt japán sértetlenül hagyta el összetört négykerekű irodáját, de innentől fogva már csak nézőként követhette nyomon a pályán zajló eseményeket.
A restart után Hunter-Reay ott folytatta, ahol a kis intermezzo előtt abbahagyta és mire az első pitkiállására sort kerített a 30. körben, már a negyedikként jegyezték, majd újabb tizenkilenc kör után az élre is tudott állni.
A verseny hátralévő részében RHR fantasztikus vezetéssel végig a felsőházban haladt, látványos manőverekkel megörvendeztetve a nézőket, egyben megkeserítve az ellenfelek, köztük Aleshin életét.
A 164. körben, nem sokkal a Pagenaud balesete miatti sárga zászlós szakaszt követően azonban váratlan műszaki problémákkal kényszerült szembesülni, aminek révén autója látványosan lassulni kezdett, így Hunter-Reay a pit felé vette az irányt, hogy újra erőt leheljen az elektronikai rendszerbe. A gép szerencsésen visszatért régi önmagához, mindez azonban elég volt ahhoz, hogy a 2012-es bajnok egy kör hátrányban találja magát, kvázi tehát kezdhette elölről a felzárkózást.
A pitkiállások utolsó hullámánál aztán az amerikai képes volt kint maradni a pályán, amivel sikerült visszavennie a körét, majd újra áthámozta magát az előtte lévőkön és végül a fentiek tükrében bravúros harmadikként ért célba.
A verseny legijesztőbb momentumára a 64. körben került sor, azonban nem a pályán, hanem a pitben.
A szervizelést követően Alexander Rossi annak rendje és módja szerint megkapta a jelzést az ezzel megbízott csapattagtól a pályára való visszatérésre. Az Andretti Herta Autosport újonca a belső vonalon hagyta el a gárda pitjét, amelyre azonban ugyanekkor hajtott rá a kiállását épp megkezdeni szándékozó Charlie Kimball a Chip Ganassi Racing képviseletében. A két autó összeütközött, aminek hatására a #98 Dallara-Honda Rossistul a levegőbe emelkedett, telibe trafálva a gyanútlanul érkező Helio Castroneves gépének cockpit felöli részét. A jelenetsort elnézve csak az oltári nagy mázlin múlt, hogy a Team Penske braziljának fejét nem érte komolyabb ütés.
“Egy újabb, erős kiállásból indultam visszafelé” - magyarázta az NBCSN-nek Castroneves, aki még egy kis reklámot is belecsempészett a nyilatkozatába.“Ahogyan kiértem, jött Rahal [Helio összetévesztette Rossival – a szerk.], majd hirtelen már csak azt láttam, hogy egy autó van felettem, semmi mást. Azt hittem, Pennzoil olajat cserélek! Ijesztő volt, egy kicsit meg is ütötte a fejem.”
Az incidens láttán a rajongók és néhány versenyző - köztük a NASCAR Sprint Cup-ban szintén a Team Penske-nek vezető Brad Keselowski – a közösségi oldalakon szinte azonnal követelni kezdték az open-wheel gépek karosszériájának zárttá tételét. Az időzítés nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen az egy nap híján Justin Wilson halálos balesetének első évfordulóján rendezett verseny könnyedén újabb tragédiát hozhatott volna.
Persze mondani, mi több, kategorikusan felszólítani az IndyCart arra, hogy azonnali hatállyal oldják meg a pilótafülke védelmét rendkívül könnyű, megvalósítani azonban annál nehezebb.
Ha egy, a közvélemény nyomása miatt idő előtt meghozott átgondolatlan, elkapkodott döntés vezetne végül újabb súlyos, ne adj Isten halálos balesethez, akkor a mostani, extra védőelemet sürgetők “tegyék fel, tegyék fel” helyett azt kiabálnák, “szedjék le, szedjék le”?
A történet nem annyiból áll, hogy egy fedelet felcsavaroznak az autókra és “let’s go racing”, a probléma sokkal komplexebb.
A kritikus hangok az open-wheelt kis túlzással “halálszakágnak” tüntetik fel, noha ez korántsem így van, ezt pedig a mostani eset főszereplője, azaz Castroneves szavai is alátámasztják:
“Az autóban sokkal jobban védve voltam, mint ahogyan az kívülről látszott. Az emberek néha nem realizálják, hogy a Verizon IndyCar Series mennyire a biztonságról szól, és ez a mai nap a bizonyíték erre. Nagyon örülök annak, hogy senki nem sérült meg.”
Egy biztos, a széria nem ül a babérjain és töretlenül dolgozik a megoldáson, a legfrissebb – egyben momentán legvalószínűbbnek tartott – ötlet pedig egy, az F16-os vadászgépek által inspirált védőpajzs.
A pitbaleset után egyedül Kimball volt képes visszatérni a pályára, Rossi azonban ott helyben búcsút mondhatott annak, hogy a 100. Indianapolis 500 megnyerése után az idény második ötszáz mérföldes futamán is maradandót alkot majd. Castroneves autóját a Team Penske szerelői megpróbálták újra bevetésre alkalmas állapotba hozni, de végül kénytelenek voltak feladni a küzdelmet. Ennek révén a brazilnak meg kellett elégednie a 19. hellyel, összetettben pedig a harmadikról az ötödik pozícióba esett vissza.
Annak ellenére, hogy végül nem nyertek, gyártók szempontjából a futamot a Honda uralta, amely márka autói 122 körön át álltak vezető pozícióban a 200-ból.
A legjobb újonc ezúttal a Chip Ganassi Racinget szolgáló Max Chilton lett, aki a 13.-ként ért célba.
Az IndyCarnak nem sok ideje marad kipihenni a poconói eseményeket, hiszen alig öt nap múlva máris a Texas Motor Speedway-en van jelenésük, ahol augusztus 27-én, szombat este (magyar idő szerint vasárnap hajnalban) sor kerül az időjárás miatt június 12-én, a 71. körben megszakított Firestone 600 folytatására.
képek: IndyCar Media
