DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Hivatalos: A tavalyi F1-es pilóta az IndyCarban

Néhány napja merültek fel a pletykák, hogy a négy autóra bővülő Andretti csapat olyan pilótát igazolhat, aki előző évben még a Formula-1-es mezőny tagja volt. Ma megtörtént a hivatalos bejelentés.

A Formula.hu is beszámolt róla, hogy az IndyCar eddigi háromautós csapata, az Andretti Autosport egy negyedik pilótával bővül 2016-ban, miután egyesítették erejüket Bryan Herta eddig önálló alakulatával. Herta nyilatkozata szerint három-négy pilóta indult eséllyel a 98-as számú autó üléséért, közöttük olyan versenyzők, akik előző évben még a Formula-1-ben szerepeltek. A hírek az amerikai Alexander Rossi és a venezuelai Pastor Maldonado nevét említették.



Ma sor került a hivatalos bejelentésre: Marco Andretti, Ryan Hunter-Reay és Carlos Munoz mellé az a Rossi csatlakozik, aki tavaly öt nagydíjon állt rajthoz a Manor színeiben, miközben elsődlegesen a GP2-ben vezetett, ahol másodikként zárta a pontversenyt. Az európai kategóriákban nevelkedő Rossi újonc lesz az IndyCarban.

„Igazán izgatottak vagyunk, hogy Alexander csatlakozik hozzánk” – üdvözölte a versenyzőt Michael Andretti, a csapat ügyvezető igazgatója. „A múltja sokat elmond képességeiről, és biztosak vagyunk benne, hogy problémamentesen be tud illeszkedni az IndyCarba. Szép dolog, hogy az elmúlt 25 év mindhárom amerikai F1-ese egy tető alatt lesz, sokat elmond a tehetségről, amellyel rendelkezünk” – utalt Andretti Rossira, saját magára, valamint arra a Scott Speedre, aki az alakulat színeiben szerepel a Global Rallycross sorozatban.

Az Autosport tudomása szerint Rossi továbbra sem tett le arról, hogy akár már 2017-ben visszatérjen a Formula-1-be. A versenyző jelenlegi célja azonban az, hogy azonnal versenyképes legyen Amerikában. Az IndyCar szezonja március 13-án indul St Petersburgben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: