DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 19. szerda
Tereprali

Al-Attiyah szerint Carlos Sainz hazudott a Dakar első napja után

Újabb szópárbaj a címvédő Al-Attiyah és a spanyol legenda között: előbbi szerint egyszerűen nem igaz az, amit Sainz állít a Dakar első napjáról.

Már a Dakar Rali előtti napon összeszólalkozott kicsit a címvédő és az előző két versenyt megnyerő, összességében ötszörös győztes Nasser Al-Attiyah, valamint a futamot háromszor megnyerő Carlos Sainz, amikor a katari azt mondta, hogy szerinte az Audik három nap után hazamennek majd.

Az első szakasz után aztán jött az újabb csörte: ahogy arról mi is beszámoltunk, a főbb esélyesek közül csak Sainz tudott végig jó tempót diktálni és végül második helyen zárni szombaton, míg Al-Attiyah, Sebastien Loeb, és Sainz csapattársa, Stephane Peterhansel is 20-30 perceket veszítettek defektek és egyéb problémák miatt.

A nap végén azonban a kényelmes helyzetben lévő spanyol azt mondta, hogy ő is kapott három defektet, nem is volt annyi pótkereke, és így a cserék mellett ki kellett javítania egy lassú defektet is a sziklás részen.

„Szerintem tizenöt, húsz percet veszítettem” – nyilatkozta Sainz, ami hitetlenkedést váltott ki, hiszen a részidők viszonylag stabilan érkeztek az Auditól, folyamatosan az első háromban autózott, és alig kétperces lemaradással lett második, illetve így is bő húsz percet adott a főbb riválisainak, akiknek ténylegesen volt két-két defektjük, sőt Loebnek még egy lengőkart is ki kellett cserélnie.

dakar-sainz-audi



Al-Attiyah reakciója elég egyértelműre is sikerült:

„Nem igaz, hogy három defektje volt. Ha három lett volna neki, akkor még mindig kint lenne a szakaszon. Ez nem igaz, felejtsük el, tudjuk, hogy kinek van defektje és kinek nincs” – mondta Al-Attiyah a nap végén.

„Nem is számít, hogy volt-e neki, holnap jön egy újabb hosszú nap, még csak most kezdődött a futam. Még sok munka vár mindenkire, és Carlos Sainz nagyon jó munkát végzett mindenféle probléma nélkül” – idézi a katari szavait az Autosport.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: