DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

„Nem tudom, hogyan kell vezetni!” – a szupersztárokon is kifogott a Dakar első szakasza

Stephane Peterhansel, Sebastien Loeb, és Nasser Al-Attiyah is pórul járt a Dakar első igazi szakaszán: ők mondták el a tapasztalataikat.

Ahogy arról napi összefoglaló cikkünkben beszámoltunk, a Dakar első igazi szakaszának legfontosabb híre az volt, hogy a címvédő Nasser Al-Attiyah, az utóbbi két évben második helyeket szerző csapattársa, Sebastien, valamint a Dakart eddig 14 alkalommal megnyerő, a futam legeredményesebb versenyzőjének számító Stephane Peterhansel is gyengén teljesített: Loeb végül 19., Al-Attiyah 22., Peterhansel pedig 24. idővel zárt.

Mindegyiküknek megvolt erre az okuk: a sziklás, köves, durva pályán egyszerűen az volt a kifizetődő, ha kiemelten óvatosan haladtak, ráadásul mindannyian így is problémákba ütköztek.

„Nehéz nap volt, már úgy kezdtük a szakaszt, hogy problémánk volt a rádióval, majd a 70. kilométer körül kaptunk egy defektet is. Tudtuk, hogy nagyon hosszú lesz a nap, úgyhogy óvatosak voltunk, de eltört egy lengőkarunk is, azt is ki kellett cserélnünk, de végül beértünk a célba. Tudtuk, hogy ez a szakasz nem az izgalmas vezetésről, hanem a túlélésről fog szólni, és hát túl is éltük, de nem problémamentesen” – mondta a nap végén Loeb.

dakar-loeb_1



„Rossz emlékeim voltak tavalyról a sziklákról, úgyhogy nagyon lassan mentem, majd amikor Holowczyc megelőzött, nem voltam képes a nyomába eredni. És még így is, ilyen lassú tempóval is kaptunk két defektet az utolsó harminc kilométeren. Nem tudom, talán nincs meg a megfelelő ritmusom, a megfelelő vezetési stílusom ahhoz, hogy ezeken a sziklákon vezessek egy ennyire nehéz autót. Nem tudom, hogyan kell vezetni” – mondta a Dakar legsikeresebb versenyzője, Peterhansel.

dakar-peterhansel

35 Dakar sem elég ahhoz, hogy mindent tudjon valaki

„Az első ötven kilométer alatt kaptunk két defektet, úgyhogy onnantól nem igazán tudtuk nyomni, mert nem volt pótkerekünk, szóval csak próbáltunk eljutni a célig. Nem volt könnyű, de most ez van. Annak örülök, hogy beértünk, mert nagyon trükkös volt ez a szakasz. Remélem, hogy nem vesztettünk túl sokat, mert az utolsó 350 kilométeren nagyon lassan mentünk” – tette hozzá az előző két Dakart megnyerő Al-Attiyah.

A szakaszt megnyerő Guliiaume de Mevius viszont minden bajból kimaradt, kihasználta a kedvező rajtpozícióját, és élete első T1-es Dakar-szakaszán rögtön győzni tudott – a Toyota belga fiatalja maga sem számított erre.

„Remek bemutatkozás, de őszintén szólva eléggé meglepődtem: igazából okosan vezettem, próbáltuk kerülni a defekteket, és szerintem ma ez volt a kulcs. Ettől még nagyon meglepett, hogy ennyire elöl tudtunk lenni. Összességében minden rendben van, az autót könnyű kezelni, most már kezd valamennyi kilométerem is összegyűlni benne. Illetve a navigátorommal is remek az összhang, nagyon nyugodt a hangulat az autóban” – értékelt a szakaszgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: