DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Loeb megállíthatatlan, de Al-Attiyah őrzi előnyét

Már zsinórban negyedik szakaszgyőzelmét aratta a francia, a katari toyotás viszont alig veszít a fórjából. A motorosoknál ismét változott az éllovas.

Egy 274 kilométeres szelektív várt a Dakar Rali mezőnyére a csütörtöki, tizenegyedik szakaszon, amelyet az Üres Negyednek is hívott sivatagban teljesítettek, s amelynek különlegessége, hogy a pénteki etappal együtt úgynevezett maraton szakaszt alkot, azaz a táborban nem állnak az egységek rendelkezésére a szervizcsapatok.

loeb-dakar-rb-day11



Az autósoknál Sebastien Loeb egész egyszerűen feltartóztathatatlannak tűnik a második héten: a Bahrain Raid Xtreme színeiben szereplő francia zsinórban már a negyedik szakaszgyőzelmét húzta be, összességében pedig már az ötödiket az idei kiírás során. Loebhöz a szintén Prodrive-ot vezető Guerlain Chicherit került a legközelebb: bő két perccel maradt el a kilencszeres WRC-világbajnoktól, míg a napi dobogót az egyetlen talpon maradt, de összetettben óriási hátránnyal bíró Mattias Ekström tette teljessé.

Az összesítésben élen álló Nasser Al-Attiyah ismét egy kockázatmentes, erős napot zárt: bő hatperces hátránnyal az ötödik lett, míg legközelebbi üldözője, az újoncként remeklő Lucas Moraes újfent csak fél percet tudott kiharapni az így még mindig 1 óra 21 perces előnyéből. Utóbbi toyotáshoz azonban egyre közelebb lopja magát Loeb, aki már tíz percen belülre került a második helyezetthez. A negyedik-ötödik helyen továbbra is Al-Attiyah toyotás csapattársai, Henk Lategan és Giniel de Villiers tanyáznak.

A sokkal kiélezettebb hozó motoros kategóriában az állás szorossága miatt ismét változott az éllovas személye. Skyler Howes ugyanis egyetlen nap után visszavette a vezetést a Husqvarnával, de csak 28 másodperc a fórja Toby Price előtt, míg a szerdán élre álló, de ma hat percet kapó Kevin Benavides 2 perc 44 másodpercre követi őt a KTM-mel.

dakar-benavides-luciano-2023-day11

Luciano Benavides három szakaszgyőzelmével kiemelkedik, mégis husqvarnás társa, Skyler Howes vezet

 

A fő esélyesek továbbra is ők hárman, de jellemző a géposztályra, hogy az első kilenc helyezett továbbra is bő fél órán belül tartózkodik egymáshoz képest. A hondások – és egyben a nem a KTM-hez tartozó márkák képviselői – közül már Pablo Quintanilla áll a legjobban, az ő hátránya 14 perc a negyedik pozícióban. A csütörtöki szakaszon egyébként a másik Benavides, a husqvarnás Luciano volt a leggyorsabb – idén ez már a harmadik részsikere, amivel kiemelkedik a mezőnyből –, ő a hetedik helyet foglalja el 18 perces hátránnyal. A magyar származású versenyzők közül az erdélyi Gyenes Emanuel őrzi 30. helyét, a vajdasági Saghmeister Gábor ellenben még nem futott be jelen sorok írásakor.

A quadosoknál Marcelo Madeiros sorozatban második szakaszelsőségét zsebelte be, de összesítésben továbbra is egy óra fölötti fölénnyel vezet a ma második Alexandre Giroud. Őt Francisco Moreno Flores követi a második helyen, míg a tegnapi etap után még harmadik Manuel Andujar műszaki problémák miatt kénytelen volt feladni a Dakart. Ami pedig a kamionosokat illeti: náluk Janus van Kasteren őrzi az első helyet, de előnye csupán 1 perc 12 másodperc Martin van der Brink előtt. A Qualisport Racingnek újfent technikai gondjai adódtak, így nem tudta befejezni a szakaszt.

Az összetett állása a 11. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah, Toyota, 39:16:33; 2. Lucas Moraes, Toyota, +1:21:04; 3. Sebastien Loeb, Prodrive, +1:30:41; 4. Henk Lategan, Toyota, +1:49:17; 5. Giniel de Villiers, Toyota, +2:14:18

Motorosok: 1. Skyler Howes, Husqvarna, 38:47:43; 2. Toby Price, KTM, +0:28; 3. Kevin Benavides, KTM, +2:44; 4. Pablo Quintanilla, Honda, +14:14; 5. Adrien van Beveren, Honda, +15:24; 6. Luciano Benavides, Husqvarna, +18:04; 7. Daniel Sanders, Gas Gas, +21:40; 8. Jose Ignacio Cornejo, Honda, +25:40; 9. Mason Klein, KTM, +31:35; 10. Matthias Walkner, KTM, +44:45

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: