DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Tereprali

Loeb triplázott, új éllovas a motorosoknál

Sorozatban harmadik, összességében negyedik szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron a francia legenda, de Nasser Al-Attiyah előnye így is magabiztos.

Egy mindössze 114 kilométeres szelektív szakasz várt szerdán a Dakar Rali mezőnyére, amely megérkezett az Üres Negyednek nevezett sivatagba. Az autósoknál az elsőtől az utolsó mérési pontig Sebastien Loeb diktálta a tempót, ezzel a Bahrain Raid Xtreme Prodrive-ját vezető francia zsinórban harmadik részsikerét aratta, összességében pedig már a negyedik szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak a 2023-as versenyen.

dakar-loeb-2023-day10-1



Loeb mögött az egyetlen talpon maradt audis (Carlos Sainz végül a keddi kálváriája után feladta a küzdelmet), Mattias Ekström lett a napi második, az újoncként remeklő Lucas Moraes pedig a harmadik. Utóbbi ezzel közelített az éllovas Nasser Al-Attiyah-ra is, de mindössze 23 másodperccel, a katarí címvédő ugyanis negyedikként zárta a szerdát, s ezzel továbbra is őrzi nagyjából 1 óra 20 perces fórját az összetettben. Loeb itt a harmadik, s apránként, de lépdel Moraes felé is. Az első ötben továbbra is még két toyotás, Hank Lategan és Giniel de Villiers található.

A motorosoknál Ross Branché lett a tizedik szakasz: ez az ő idei második napi elsősége, míg a Hero így fennállása harmadik szakaszdiadalát ünnepelhette. Az összetettben pedig változott az éllovas személye: a szerdán egyperces lemaradással negyedik Kevin Benavides ragadta magához a vezetést a KTM-mel – annak ellenére, hogy még nem nyert idén szakaszt, sőt napi top 3-ban is csak egyszer szerepelt. Az eddigi első, Skyler Howes másfél perces hátrányba került a Husqvarnával, míg a másik gyári KTM-es, Toby Price lemaradása 2 perc 10 másodperc.

dakar-kevin-benavides-rb-2023

Benavides úgy állt az élre, hogy csak egyszer végzett eddig napi dobogón

 

Pillanatnyilag ők hárman tekinthetők a fő favoritoknak, de még Adrien van Beveren is tíz percen belül van legjobb hondásként, sőt az első kilenc helyezettet alig 24 perc választja el egymástól. Ami a magyar származású motorosokat illeti: az erdélyi Gyenes Emanuel a 30., a vajdasági Saghmeister Gábor pedig a 92. pozíciót foglalja el a tabellán a tizedik etapot követően.

A quadosoknál Marcelo Madeiros volt ma a leggyorsabb, míg összetettben Alexandre Giroud továbbra is bő egy órával vezet, s úton van a végső siker felé. A kamionosoknál viszont fordulat történt, hiszen Alex Loprais az összetett első helyéről adta fel a Dakart, miután tegnap elütött egy nézőt, aki végül bele is halt a sérüléseibe. A vezetést így jelen állás szerint Janus van Kasteren örökölheti meg Ivecóval. A magyar Qualisport Racing, amely a korábbi technikai gondok után a Dakar Experiences értékelésében folytatta a versenyt a héten, a napot a 16. legjobb kamionos idővel zárta.

Az összetett állása a tizedik szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah, Toyota, 36:13:27; 2. Lucas Moraes, Toyota, +1:21:34; 3. Sebastien Loeb, Prodrive, +1:37:23; 4. Henk Lategan, Toyota, +1:48:37; 5. Giniel de Villiers, Toyota, +2:10:56

Motorosok: 1. Kevin Benavides, KTM, 35:46:06, 2. Skyler Howes, Husqvarna, +1:29; 3. Toby Price, KTM, +2:10; 4. Adrien van Beveren, Honda, +9:52; 5. Pablo Quintanilla, Honda, +14:58; 6. Mason Klein, KTM, +15:38; 7. Jose Ignacio Cornejo, Honda, +20:42; 8. Luciano Bevanides, Husqvarna, +21:44; 9. Daniel Sanders, Gas Gas, +23:40

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: