DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Tereprali

Dakar: Al-Attiyah közelített, Honda-KTM párharc

A sivatagi derbi 8. szakaszán, a maraton második felében a Toby Price gyorskötözővel megszerelt motorral majdnem napot nyert, nagyot esett a Husqvarna favoritja és Gyenes Emánuel is remekelt.

A maratoni szakaszpár – amelyen tiltott a külső segítség – második szakasza 375 kilométert tett ki Sakaka és Neom városa között. Az autósok között a szokásos hármas emelkedett ki: ezúttal a toyotás Nasser Al-Attiyah nüansszal, de a két Mini fölé nőtt, ő vezette a táv többségét, Stephane Peterhansel csak a negyedik és ötödik mérőpontnál állt az élen. Al-Attiyah egy percet adott Carlos Sainznak és hármat Peterhanselnek, aki összetett előnyéből így is közel öt percet őriz a katarihoz képest.



A negyedik helyen végző Cyril Despres, a korábbi autós dobogós idei legjobb részsikerét szerezte: az általa vezetett Peugeot érdekessége, hogy a 2023-ra szánt, hidrogénhajtású autó fejlesztéséhez gyűjtenek vele adatokat.

Sebastien Loebre újra rájárt a rúd: a pénteken nyolc, vasárnap két órát vesztő, ezért tesztüzemmódba kapcsoló BRX-versenyző 43 kilométer után állt meg, újra szerelni kellett az autót. A hétfőn szakaszt nyerő, de összetettben csak 20. helyen álló Yazeed Al-Rajhi műszaki jellegű problémák miatt szintén elvesztett egy órát.

Rettentő szoros állással indult a motoros kategória, hiszen Jose Ignacio Cornejo mindössze egy másodperccel vezette az összetettet Toby Price előtt a maraton első felét követően. Ez a két versenyző diktálta a tempót hétfőn is, annak ellenére, hogy Price a maratoni szabályok értelmében nem cserélhette ki sérült gumiját, ezért gyorskötözővel javította meg.

A képen látható barkácsmegoldás ellenére Red Bull KTM ausztrálja vezetett is a táv nagy részében, de végül a Monster Honda chilei motorosa szerezte meg idei első szakaszgyőzelmét, amelynek köszönhetően az élen maradt – de a helyzet továbbra is nagyon szoros, csupán egy perccel vezet Price előtt. A 266. kilométernél levő mérőpontig Joan Barreda Bort a két versenyző kihívója volt, de végül a hatodik helyig csúszott vissza, az elsőként rajtoló Ricky Brabec lett a napi harmadik.

Ross Branch után egy újabb élmenő szállt ki, az összetett negyedik helyén álló Xavier de Soultrait, aki végleg búcsúzott a versenytől a 267. kilométernél történt nagy bukása után: a franciát mentőhelikopterrel szállították kórházba Tabukba. Pozitív hír, hogy De Soultrait nem vesztette el az eszméletét.

Remekül versenyzett hétfőn az erdélyi magyar Gyenes Emánuel, aki a 22. részidőt érte el, ezzel a 29. helyre lépett fel a motoros mezőnyben. Az Original by Motul kategória szakaszát megnyerte, az összetettben a harmadik helyen áll.

Az összetett állása 8 szakasz után:

Autósok: 1. Stephane Peterhansel (Mini) 29:36:49, 2. Nasser Al-Attiyah (Toyota) + 4:50, 3. Carlos Sainz (Mini) + 38:55

Motorosok: 1. Jose Ignacio Cornejo (Honda) 32:00:11, 2. Toby Price (KTM) + 1:06, 3. Sam Sunderland (KTM) + 5:57, 4. Kevin Benavides (Honda) + 12:58, 5. Joan Barreda Bort + 16:05, … 29. Gyenes Emánuel (KTM) +5:37:08

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: