DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Kilenc ország versenyzői állnak rajthoz Nyirádon

Újra sorsdöntő viadalra kerül sor a terepraliban november 8-10. között a Nyirádi Motorsport Centrum környékén, hiszen a negyedik alkalommal megrendezendő Raid of the Champions versennyel zárul le az idei Közép-Európa (CEZ) és magyar bajnoki szezon. Noha az eddig megszokott pályákon 2019-ben módosítani kellett, ám ettől még izgalmasabb lesz a 315 kilométer össztávú viadal, melyen ismét megmutathatja magát a sportág utánpótlása.

November második hétvégéjén, 8-a és 10-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2019 legjobbja az autósok kategóriáján kívül – Miroslav Zapletal már korábban megszerezte az abszolút első helyet – a kamion, a side by side, a motoros és quados mezőnyben. A verseny főszervezője, Garamvölgyi Zoltán elmondta, módosítani kellett a pályákat, hiszen ezúttal a Nyirádi Motorsport Aréna salakos pokla kimarad, ám így is izgalmas 315 kilométer vár majd a rajthoz állókra. A rendkívül erős nemzetközi mezőny pénteken kétszer 10 kilométerrel „melegít” majd be a szombati kétszer 55, és kétszer 37 kilométeres szakaszokra, míg a zárónapon, vasárnap háromszor 37 kilométer vár majd a versenyzőkre.

2019-Raid of the Champions-Nyirád2-előzetes2



„Nagyon elégedett vagyok a nevezések eddigi alakulásával, hiszen minden jel arra mutat, hogy rekordmezőny gyűlik össze Nyirádon. Az már biztos, hogy ennyi nemzet versenyzője, mint a mostani Raid of the Champions viadalán, még nem gyűlt össze a verseny történetében, hiszen összesen kilenc ország képviselői – lengyel, német, szlovák, cseh, olasz, san marinói, holland, román és magyar – állnak majd oda a pénteki rajthoz. Ráadásul az olasz rekorder bajnok, aki tízszer nyerte meg eddig hazája összetett bajnokságát, is itt lesz közöttünk” – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán, aki hozzátette, a mostani lesz a viadal történetének negyedik versenye: 2010-ben Győrből indulva a HungExpo területén ért célba a mezőny, míg az elmúlt két évben már Nyirád adott otthont a Raid of the Championsnak.

2019-Raid of the Champions-Nyirád2-előzetes6

A főszervező egyébként rengeteget tesz a tereprali utánpótlásának kinevelésében is. Egyrészt a terepmotorozás iránt érdeklődő fiatalok számára teszteket, oktatást szervez – többek között most november 2-án, Királyszentistvánban várja a gyakorolni vágyókat –, hogy azok megismerkedhessenek a sportággal, másrészt UP! néven egy utánpótlás kategóriát hozott létre. Itt a versenyzéssel kacérkodó fiatalok alacsonyabb költségekkel, rövidített távon és egy nappal kevesebb ideig tartó, de mégis a profik által használt pályán, biztonságos keretek között tehetik magukat próbára.

2019-Raid of the Champions-Nyirád2-előzetes4

„Nyirádon idén is megrendezzük az UP! viadalunkat, immár kétnapos verseny keretein belül. Szombaton és vasárnap kétszer 37 kilométert kell majd megtenniük, azaz ugyanazon a pályán mehetnek, ahol a profik. Külön öröm a számomra, hogy a 2019-es viadalon az UP-kategóriákon kívül, azaz a motor, quad és side by side szakág mellett már az úgynevezett Challenge-versenyt is megrendezzük az autósok számára, amely szintén az adott szakág utánpótlását öleli fel” – fogalmazott a főszervező.

A Raid of the Champions minden tudnivalójáról, eseményéről a viadal hivatalos Facebook oldalán (https://www.facebook.com/raidofthechampions/) olvashatnak.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: