DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Tereprali (TR)

Raid of the Champions: Kiosztották a bajnoki címeket Nyirádon

Az autósoknál az abszolút győzelmet a viadalon és a bajnokságban is a Miroslav Zapletal, Marek Sykora duó szerezte meg, a side by side kategóriában a cseh Ladislav Zavrtalek, Ivo Sevcik páros, míg a motoros kategóriában pályafutása során először Kárpáti Péter lett a magyar bajnok. Bemutatkozott az utánpótlás mezőny is, akik az SBS-ben mutatták meg, hogy a közeli jövőben már velük is számolni kell.

November második hétvégéjén, 9-e és 11-e között végleg kiderül, hogy az idei tereprali bajnokságban ki lesz 2018 legjobbja az autósok, a kamionosok, a motorosok és quadosok között, illetve ki lesz a legjobb a MAMS Bioextra Buggy Open-en. És ha mindez még nem lenne elég a sportág szerelmeseinek: a Hídépítő Raid of the Champions versenyen a hazai viadal mellett a CEZ zárófutamát is itt rendezik meg.

2018-ROC-vasárnap-vége-autó1



Nos, az autósok között az abszolút győzelmet a korábban már a bajnoki címet is megszerző Miroslav Zapletal és Marek Sykora szerezte meg, akik 7 perc 40 másodpercet vertek rá a második helyen végző a cseh Zdenek Porizek, Pavel Vaculik párosra. A harmadik helyen a lengyel Rebeka Jankowska, Grzegorz Jankowski duó végzett, utóbbiak egyben megnyerték a T2-es kategóriát. A T3-ban a szlovák Juraj Ulrich diadalmaskodott, míg a TH kategóriában végül a lengyel Jacek Sobon, Przemyslaw Markowski lett a győztes, akik 1 perc 53 másodperccel előzték meg a cseh Tomas Ourednicek, David Kripal kettőst. A CH kategóriában a két Miklós Alexandra lett a legjobb.

2018-ROC-vasárnap-vége-kamionos2

A kamionosoknál szintén a magyar bajnoki címet korábban már megszerző trió, Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László diadalmaskodott, összesen 2 perc 2 másodpercet vertek a Fazekas Károly, Horn Albert és Csákány Péter hármasra.

2018-ROC-vasárnap-vége-sbs1

A side by side kategóriában Nyirádon dőlt el a bajnoki cím, amelyet a cseh Ladislav Zavrtalek, Ivo Sevcik páros szerezte meg, miután a harmadik helyen végeztek a 2018-as Hídépítő Raid of the Champions viadalon. A kategóriában egyébként a végig remek teljesítményt nyújtó lengyel Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz kettős lett a győztes, akik 1 perc 55 másodperc előnnyel verték a másodikként záró két Martin Müllert. A legjobb magyar páros, Juhász Gábor és Kristóffy Zsolt a hatodik helyen zárt.

2018-ROC-vasárnap-vége-motoros2

A motorosoknál végül nagy csatában a cseh Roman Siska győzött a 8 perces büntetést is kapó ifjabb Dallos Andor előtt, előbbi 4 perc és 3 másodperc előnyt megtartott magának. Érdekesség, hogy valamennyi szakaszt a két motoros nyerte. Ugyanakkor a bajnoki címet pályafutása során első alkalommal Kárpáti Péter szerezte meg, aki abszolút biztonsági motorozással végül harmadikként zárt, neki már 27 perc 19 másodperc volt a lemaradása a győztes mögött.

2018-ROC-vasárnap-vége-quad1

A quadosok versenyében a végére sem lett változás, és fölényes győzelmet aratott a valamennyi szakaszt megnyerő cseh Viktor Chytka, aki 25 perc 15 másodpercet vert Gombás Attilára, illetve 37 perc 44 másodpercet a harmadik Németh Gáborra. A negyedik helyet a mezőny egyetlen hölgytagja, a szlovák Sandra Ulrichová szerezte meg.

Sporttörténelmi futam zárult vasárnap kora délután, ugyanis terepraliban most rajtolt el az első utánpótlás verseny, mégpedig a side by side kategóriában. A végső győzelmet a Magyar Mihály, Ocsko Zsolt duó szerezte meg az első nap után még vezető Karai József, Csurga Judit kettős előtt, előbbi 2 perc 6 másodperces előnnyel végzett az élen. A harmadik pozícióban Vasas Zsolt és Varga Róbert zárta a versenyt, az ő hátrányuk 5 perc 58 másodperc volt a győztesekhez képest.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: