DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Tereprali (TR)

Korda Erik harcban a győzelemért

Nagy csaták után, dobogós helyen zárta Korda Erik és Csató Attila a Gyulai Várfürdő Kupa szombati versenynapját és a befejező napon eséllyel pályázik a győzelemre is

Két pályán négy szelektív szakasz került megrendezésre a Gyula Várfürdő Kupa szombati versenynapján, mely komoly kihívás elé állította a nemzetközi mezőnyt, hiszen a versenyzők egyharmada különbözőbb okoknál fogva, volt aki baleset és voltak akik műszaki hiba miatt a nem látták meg a napvégi célt. Kisebb műszaki hiba a Korda Racing háza táján is felütötte a fejét, de szerencsére ezúttal nem befolyásolta döntően Korda Erik és Csató Attila gyulai versenyzését, így bizakodva tekinthetnek a záró nap négy szelektív szakasza elé.

 _MG_5888



„Egy picit álmosan kezdtük a mai napot és volt egy apró műszaki hibánk is, de nem vagyok elégedetlen, részünkről sokkal több nem volt benne a mai napban.” – árulta el Korda Erik a szombati versenynap végén, aki egész nap kiélezett csatát vívott a dobogós helyekért és végül a harmadik helyen érkezett célba. „Nem tagadom, hogy nem az én pályáim voltak a maiak, nagyon hosszú egyenesekkel tűzdelt, nagyon nagy végsebességű pályákon mentünk. Különösen a hosszabbikon utaztuk sokat hat telin és ezen a pályán szerencsénk sem volt. Az első körben mi hibáztunk párat, volt pár túlcsúszásunk, délutánra pedig az átbeszélőnk ment tönkre, így a röviden próbáltuk utolérni magunkat, miközben az ellenfelek sem ültek ölbe tett kézzel. Szerencsére nincs veszve semmi, nagyon messze még a verseny vége, holnap a maihoz hasonló hosszú nap vár ránk, a hátrányunk pedig abszolút ledolgozható és van mire építkeznünk. Billyvel hamar megtaláltuk az összhangot és a HRX is egész nap szépen muzsikált, amit karcmentesen hoztuk vissza a szervizbe. Az új gátlókkal maximálisan elégedett vagyok, talán egy kicsit nagyobb végsebesség most jól jönne, mert a három kilométeres egyenesekben elég sokat kapunk. Azonban nagyon élvezzük, hogy ilyen kiélezett csata zajlik a dobogós helyezésekért, Fazekas Karcsival és Fekete Antival folyamatosan ment az adok - kapok. Fél távnál egy hajszálnyival ők állnak jobban, de holnap mindent meg fogunk tenni, hogy a magunk javára fordítsuk a meccset.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: