DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Lesüllyedő csapatok újjászületése I.

A legtöbb istálló megélt történelme során komoly mélypontokat is, de sosem szabad feladni, a legnagyobb mélységekből is sokan megtalálták a kiutat. A sikeres gárdákat sem kímélte a balsors.

A jelenlegi Formula-1-ben a gyári istállók hatalmas költekezésükkel maguk alá gyűrték a száguldó cirkuszt és a privát gárdáknak jó ideje bealkonyodott. Évek óta a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármas uralja az első helyért vívott csatákat, a középmezőnynek esélye sincs ebbe beleszólnia.

A korábban szebb napokat látott Williams és McLaren is a ranglista alján helyezkedett el, különösen a szezon végén, dobogóra sem tudtak állni, utolsó futamgyőzelmük pedig 2012-ben született. Feladni azonban soha nem szabad, erre több nagynevű istálló sorsa is rávilágított a korábbi évtizedekben.

A Lotus a ’60-as és ’70-es években kiemelkedően jól teljesített, 1963 és 1978 között hétszer is a legtöbb pontot gyűjtötték a csapatversenyben. Mario Andretti világbajnoki címét követően azonban elindult a lejtőn az istálló, különösen az 1983-as szezon sikerült borzalmasra, mindössze tizenegy egység állt a patinás gárda neve mellett. Ám a Fordról a Renault turbómotorjára való átállás ismét jobb időket hozott.



1984-ben már ismét a harmadik helyen láthattuk a Lotust, egy évre rá pedig Ayrton Senna vezérletével ismét folyamatosan a legjobbak között kellett keresnünk az istállót. Senna három évig szállította a futamgyőzelmeket (’85-ben 71 pontot szerzett a csapat) a nem sokkal korábban csak vergődő gárda. Az más kérdés, hogy sajnos a történet nem végződött happy enddel, mivel 1988 után újabb lejtmenetbe kezdett a Lotus, amiből már nem volt visszaút. Az 1992-es és 1993-as átmeneti erősödés után újabb zuhanás, majd a megszűnés lett a végeredmény.

A Ligier az 1970-es, valamint az 1980-as évek első felében rendszeres futamgyőztesként volt ismert. Időnként még a világbajnoki cím alakulásába is volt beleszólásuk. A turbóéra térnyerésével azonban a francia istálló egyre lejjebb csúszott a rangsorban, az 1983 és 1991 közötti időszakban négy olyan szezont is láthattunk, ahol a neves gárda egyetlen pontocskát sem tudott összekaparni. Különösen kritikusnak bizonyult az 1987-től kezdődő néhány év.

1988-ban, 1990-ben és 1991-ben sem sikerült a pontszerzés (a köztes években is összesen négy!) a gárda már csak árnyéka volt önmagának, nem volt ritka, hogy már a kvalifikációnál elvérzett a két Ligier. Ekkor azonban sikerült megszerezniük a kiváló Renault-motort, 1992-ben megtört a jég és hat pontot gyűjtött a Boutsen-Comas pilótapáros. 1993-ban ismét számolni kellett a Ligier-vel, többször is dobogóra álltak a pilóták és a következő három szezonban is legalább egy verseny mindig adódott (’95-ben több is), ahol többször is köszönthettük valamelyik pilótát a pódiumon. 1996-ban Olivier Panis elképesztő hosszú idő után újra versenyt nyert a franciáknak, majd év végén Alain Prost felvásárolta a csapatot és saját nevén indította a következő szezontól.

A McLarennél nem kizárólag a 2012 utáni időszak zűrös, korábban is akadt már mélypontjuk, például a nyolcvanas évek elején. A domináns periódus (1988 és 1991) után a Williams uralma következett, bár 1992-ben és 1993-ban is még szép számmal szerzett futamgyőzelmeket a Honda-, majd Ford-motorral szerelt csapat. Ayrton Senna távozása után viszont komoly mélyrepülés következett, három szezonon keresztül maradt nyeretlen a wokingi istálló.

1997-ben jött a fordulópont, bár a szezon első fele (Coulthard futamgyőzelme ellenére) még gyengére sikeredett, sikerült megszerezni Adrian Newey-t főtervezőnek, a fejlődés pedig már az év végére is meglátszott. 1998-ban pedig egyértelműen a legerősebb lett a Mercedes-motorral és Bridgestone-gumikkal szerelt McLaren-Mercedes, amellyel Mika Hakkinen zsinórban kétszer is megszerezte a világbajnoki címet. Érdekesség, hogy Ayrton Senna 1991-es (utolsó) világbajnoki címét követően a konstruktőri bajnokságot egyetlen egyszer nyerte meg a McLaren, 1998-ban. Folytatás ide kattintva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: