DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

Tehetségek, akik élcsapatnál csak szenvedtek II.

A Formula-1 történelmében többször is előfordult, hogy egy középcsapatnál kitűnően teljesítő pilóta amint igazán versenyképes technikát kapott, csak árnyéka volt önmagának és szenvedett.

Az előző részben már szót ejtettünk a tehetséges, de a Renault-nál és a Ferrarinál is gyengén muzsikáló Giancarlo Fisichelláról, a McLarennél csődöt mondó Heikki Kovalainenről és a Ferrarinál teljesen széteső Ivan Capelliről. Most három másik, középcsapatoknál remeklő, ám a nagy esélyt elszalasztó pilótát vizsgálunk meg.

Heinz-Harald Frentzen

A fiatal német pályafutása szorosan összefonódott Michael Schumacherével, a Mercedes juniorjai közt pallérozódtak Karl Wendlingerrel egyetemben. Igazán sokra azonban csak a hétszeres világbajnok német legenda vitte. Frentzen debütált a legkésőbb a Formula-1-ben, 1994-ben, addigra Schumacher és Wendlinger is harmadik (teljes) szezonját kezdte a száguldó cirkuszban.

1999-ben Frentzen majdnem meglepte a Ferrarit és a McLarent


Frentzen két remek és egy közepesen jól sikerült szezont zárt a Sauberrel, amikor is a világbajnoki címet megszerző, ám az Arrows-Yamahához távozó Damon Hill helyettese lehetett a Williams-Renault-nál, annál a csapatnál, ami 1996-ban abszolút dominált a mezőnyben.

Bár Imolában futamot nyert, Monacóban pedig pole-pozíciót szerzett, a német nagyon messze elmaradt csapattársától, Jacques Villeneuve-től, aki év végén világbajnok lett. Frentzen kevesebb, mint feleannyi pontot szerzett, mint a kanadai, néha a technika is kibabrált vele, ám legtöbbször egyszerűen lassabb volt, mint a világbajnok. 1998-ban már a Williams is visszább zuhant a rangsorban, a német pedig a Jordanhez igazolt.

A kvázi bukás után senki nem számolt már igazán Frentzennel, aki 1999-ben teljesen váratlanul a világbajnoki cím egyik esélyesévé lépett elő. Két futamot nyert (csak egy technikai hiba fosztotta meg a harmadiktól) és négy további dobogós helyével még három versennyel a szezon vége előtt is esélye volt a bajnoki címre. Végül a harmadik hely lett az övé, több pontot szerezve, mint előtte bármelyik szezonjában. Karrierje lezárása már nem sikerült túl fényesre, a Jordannél, a Prostnál, az Arrowsnál, végül a Saubernél fordult meg, de 1-1 dobogós helynél többre nem futotta.

Sergio Perez

Tipikus „fizetős pilótaként” érkezett a száguldó cirkuszba, de a Saubernél figyelemre méltóan jól szerepelt, különösen második szezonjában, ahol több ízben is dobogóra állhatott. Ezzel felkeltette a nagyobb istállók figyelmét is, eljött a nagy lehetőség, 2013-ra el is fogadta a McLaren ajánlatát. A mexikói azonban szintén bakot lőtt, a wokingiak ugyanis futamgyőztesből váratlanul a középmezőny hátulján találták magukat, drámaian visszaestek.

 

Lewis Hamilton helyén egyáltalán nem tudott kitűnni, Jenson Buttontól is jelentősen elmaradt, a pontszerzés sem sikerült túl gyakran, év végén nem is volt maradása Wokingban, túl nagy falat volt neki, ráadásul a csapattársak sem jöttek ki jól egymással (ami Button esetében nagyon ritkán történt meg), a brit szerint a mexikói piszkos vezetési stílussal rendelkezik, Kimi Raikkönen pedig úgy vélte, valakinek jól arcon kellene végre csapnia Perezt.

A Force Indiánál ismét sikerült felépítenie magát Sergio Pereznek, megbízható, jó teljesítménnyel és többször dobogós helyezéssel vétette észre magát az elmúlt években. Perez semmiképpen sem rossz pilóta, de a nagy lehetőséget alighanem örökre eljátszotta, hogy valamikor is élcsapatban versenyezhessen.

Jos Verstappen

A jelenlegi mezőny egyik legnagyobb tehetsége Max Verstappen, aki még mindig csak huszonegy esztendős, de jövőre már ötödik szezonját kezdheti a száguldó cirkuszban és tudása alapján egyértelműen a jövő világbajnokát látják benne. Hasonlóan indult édesapja, Jos Verstappen karrierje is, ám ő nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. Igaz, pechjére éppen Michael Schumacher csapattársaként kellett volna bizonyítania, ami a csúcsformában versenyző német mellett közel lehetetlenség volt, pláne, hogy a Benetton leginkább Schumacherre összpontosított, kevésbé törődtek az újonc hollanddal.

Jos Verstappennek akadtak igazán meleg pillanatai is 1994-ben

1994-ben a Williams és a Benetton kiemelkedett a mezőnyből, de Verstappent nagyon ritkán láthattuk az első helyek közelében. Amikor Schumacher befejezte a versenyt, sosem végzett második helynél lejjebb, az év végén pedig a világbajnoki címet is megszerezte. Ez idő alatt Verstappen mindössze két dobogós helyet szerzett és messze elmaradt a várakozásoktól. Igaz, az őt néhány futam erejéig váltó J.J. Lehto sem éppen tündökölt.

Bár 2005-ig tartó F1-es karrierje során számos istállónál megfordult és többször is sikerült villantania, igazán nagy csapatnál nem került már képbe, egy lövése volt, azt elszúrta már újonc évében. Versenyzett a Simtek, a Footwork, a Tyrrell, a Stewart, (újra) az Arrows és a Minardi színeiben is, különösen esős körülmények között figyelemre méltóan jól vezetett, ugyanakkor teljesítménye nagyon ingadozónak bizonyult. Verstappen sosem volt képes beváltani a nagy ígéretet, ám fia könnyedén megteheti, amennyiben a Red Bull-Honda versenyképesnek bizonyul a következő években.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: