Robert Kubica nem adta fel a harcot, hogy hosszú évek kihagyása után ismét Formula-1-es pilóta lehessen. Teszt- és tartalékpilótai státuszban ez már sikerült is számára a Williamsnél. Az elmúlt harminc évben többször élhettünk át olyat, hogy (újra) a mezőny tagja lett egy súlyos sérülést szenvedő pilóta. A siker azonban nem mindenkinél tért vissza.
Johnny Herbertet kimagasló tehetségként tartották számon és egyértelmű volt, hogy a száguldó cirkuszba tart. Azonban 1988-ban hatalmas balesetet szenvedett egy Formula-3000-es versenyen, Brands Hatchben, hajszál híján bele is halt. Lábsérüléseit egész további életében érezte, de a hosszú rehabilitációt követően a Benetton így is szerződtette 1989-re. A legtöbb szakember szerint Herbert innentől már csak „gyors” pilóta volt, a szuper autóvezetése a múltba veszett a sérüléssel. 2000-ig tartó pályafutása során azért így is ért el sikereket, három futamgyőzelmet szerzett, kettőt a Benettonnal, egyet a Stewart-Forddal.
Mika Hakkinen 1995-ben, az évadzáró pénteki edzésén egy defekt miatt hatalmasat csattant, aminek okán komoly fejsérüléseket szerzett, az élete is veszélybe került. Sikerült azonban a téli szünet alatt felépülnie és a következő évadnyitón már újra jelen volt. A finn az ezt követő szezonban első futamgyőzelmét szerezte meg, majd a következő két évadban mindent vitt, kétszeres világbajnokká vált. Ő az egyik példa arra, hogy súlyos sérülés után is el lehet jutni a csúcsra.
Olivier Panis nem ilyen. Fiatal korában Michael Schumacherrel emlegették egy szinten és szép lassan jöttek is az eredmények. A nem túl acélos Ligier volánjánál két dobogós helyet és egy győzelmet is szerzett, majd 1997-ben nagyon beindult év elején. Az első hat versenyből egyszer második, egyszer pedig harmadik helyen végzett, Argentínában pedig egy potenciális győzelmet vesztett el, technikai hiba miatt. Kanadában azonban sajnálatos lábtörést szenvedett a futamon. Bő három hónap múlva tudott csak visszatérni, innentől azonban mélyrepülésbe kezdett pályafutása. Igaz, az autói sem voltak csodajárművek, de dobogóra már nem került, rendre kikapott csapattársaitól, hat szezon alatt mindössze huszonkét pontocskára futotta, mielőtt elhagyta az F1-et.
Michael Schumacher kétszeres világbajnokként szerződött a Ferrarihoz 1996-ban, de az első négy évben nem sikerült az újabb bajnoki cím. 1999-ben is nagy esélye lett volna, ám Silverstone-ban egy technikai miatt nagy sebességgel beleállt a gumifalba, kettős lábtörést szenvedett. Csak az utolsó két versenyre tudott visszatérni, onnantól azonban szárnyalt. Fölényes lehetséges győzelmét átadta Eddie Irvine-nak, pályacsúcsot autózott az időmérőn is, Japánban szintén övé lett az első kocka és a leggyorsabb kör is. A folytatást ismerjük, a német legenda zsinórban öt világbajnoki címet szerzett és sokak szerint a Formula-1 legjobbjává emelkedett. Őt nem hátráltatta később a lábsérülés.
Testvérét, Ralf Schumachert viszont valószínűleg igen. 2001 és 2004 között öt futamgyőzelmet szerzett és több más dobogós helyet is. Ám 2004-ben, az emlékezetes, indianapolisi versenyen nagyot bukott, a gerince is megsérült, így komoly kihagyásra kényszerült. Ezután már csak árnyéka volt önmagának, többségében csapattársai is kifogtak rajta, nem tudott többé harcolni a világbajnoki címért, igaz, a Toyota autója ugyan jó volt, de a bajnoksághoz nem elég jó.
A legnagyobb csapást valószínűleg Felipe Massa pályafutása szenvedte el a kis híján végzetesnek bizonyuló, a 2009-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén szerzett fejsérülése miatt. Előtte három éven át tizenegy győzelmet gereblyézett össze a Ferrarinál, másodpercek híján világbajnok is lett. A fejét eltaláló rugó és a hosszú rehabilitáció után 2010-ben visszatért, de már képtelen volt hozni korábbi szintjét. Nem nyert már futamot, igaz, Németországban csapatutasítás miatt vesztette el azt. Fernando Alonso és Valtteri Bottas árnyékából sem tudott kitörni, dobogóra is csak alkalmanként állhatott fel.
