Brazília a Formula-1 legkiválóbb versenyzőiből többeket is adott, ugyanakkor a dél-amerikai országból olyan pilóták úgyszintén eljutottak a királykategóriába, akik nem feltétlenül voltak oda valók. Ma is többeket megoszt, hogy Ricardo Rosset (született: 1968. július 27-én) mennyire volt jó, vagy inkább rossz versenyző. Annyira ügyefogyott nem lehetett, ha az akkori legfontosabb utánpótlás-szériában, Formula-3000-ben első évében bajnoki másodikként zárt – habár szintén igaz, hogy csapattársa a Super Nova Racingnél, Vincenzo Sospiri sem szerzett magának fényes hírnevet később.
A brazil útja, aki a családi fehérnemű- és fürdőruhaüzletből származó vagyonnak köszönhetően versenyezhetett Európában – a cég menedzselésében még versenyzői pályafutása alatt is részt vett –, már a következő szezonban, 1996-ban a Formula-1-ben folytatódott. A Footwork Arrows csapatnak jól jött a Rosset oldalán érkező szponzorpénz, habár az autó fejlesztésére nem sokat költöttek belőle a tulajdonosváltás bonyodalmai miatt. A versenygép a pontszerzésre alkalmatlan volt, ez azonban nem azt jelenti, hogy Rosset küszködése elfogadható lett volna: 16-0 arányban kapott ki időmérőkön csapattársától, Jos Verstappentől, aki egyébként szintén nem volt egy egykörös menő.
Rosset 1997-ben csapatot váltott, és ahhoz a MasterCard Lolához szegődött, amelyről senki sem gondolta, micsoda óriási kudarc lesz. Az év lényegében az első, sikertelen kvalifikációig – Rosset 12,7 másodperccel volt lassabb a pole-pozíciónál – tartott, a második nagydíjra csak a felszerelés utazott el.
A pilóta azonban olyan örökzöld volt, mint hazája zászlaja: a következő év, 1998 kezdetén is a rajtrácson állt! Ezúttal a szebb napokat megélt Tyrrell látott valamit benne, hogy mit, az sosem derült ki. Ez volt az az év, amely valóban porba döngölte a versenyző renoméját. Rosset 16-ből 5 versenyre nem futott 107 %-os limitidőt, miközben a mezőnyben senki más nem volt, aki legalább egyszer kihullott volna a kvalifikáción.
Monacói mutatványáért – lásd alább – figyelmeztetést kapott a stewardoktól, megbecsülését a csapatban pedig jól jelzi, hogy az istálló dühös tagjai robogóján átcímkézték nevét „tosser”-re: ha nagyon finomak akarunk elleni, „rejszmatyi”-nak fordítanánk. Tagadhatatlanul ez volt a legrosszabb versenye, ahol a futamon a pálya egyik legszűkebb szakaszán, Jacques Villeneuve-vel ütközve esett ki.
Belgiumban ő is részt vett a 14 autót számláló tömegbalesetben, fékezés nélkül rohant az előtte levő kavalkádba. Azon kevesek közé tartozik, akik nem tudtak részt venni az újraindításon, mivel a Tyrrel egyetlen tartalékautóját értelemszerűen a csapattárs, Toranosuke Takagi kapta, aki egyébként egy kivétellel szintén mindig legyőzte időmérőn a csapattársat. Utolsó versenye a Japán Nagydíj lehetett volna, de arra sem kvalifikált sikeresen. Rosset, akinek meggyőződése, hogy a Tyrrellnél szabotálták őt, rendszeresen gúnyolódás tárgyává vált az utolsó szezonban.
Egyébként Ken Tyrrell, az alapító – akitől a BAR már ebben az évben megvásárolta az istállót, de az irányítást még nem vették át teljesen – Verstappent akarta a csapatba, mikor pedig új felettesei inkább a pénzes pilótát választották, tiltakozásként azonnal elhagyta az alakulatot.
Nem meglepő, de negyedik csapatot már nem talált Rosset, aki úgy döntött, jobb, ha profi versenyzői pályáját lezártnak tekinti, és inkább az üzletre koncentrál, amelyben kétségtelenül eredményesebb volt. A szenvedélyt azonban nehéz elfojtani: évekkel később visszatért, a közelmúltban többször is bajnok lett a brazil Porsche GT3 Cup szériában.
